Hadházy szerint fontos dolgokat loptak el tőle, de mégsem tett feljelentést

Hadházy Ákos; Szél Bernadett
Budapest, 2017. január 14. Hadházy Ákos újraválasztott társelnök a Lehet Más a Politika (LMP) kongresszusán a fővárosi Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban 2017. január 14-én. Az LMP XXXVII. tisztújító kongresszusán a küldöttek újraválasztották a párt két jelenlegi társelnökét, így továbbra is Szél Bernadett és Hadházy Ákos töltik be a posztot. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A repülésmániás, nyugdíjas szomszédját tönkretévő LMP-társelnök egyre zavarosabb ügybe keveri saját magát.
Vágólapra másolva!

„Mocskos, alávaló és aljas tolvajok" - így kommentálta Facebook bejegyzésében Hadházy Ákos, hogy ellopták az autójából a pilótatáskáját. Az LMP politikusa az iratokkal kapcsolatban azt írta, hogy „gyakorlatilag pótolhatatlanok, a dokumentumok egy része természetesen újra kiadható, de az eredeti repülési napló nem. Az, aki azt ellopta, gyakorlatilag tizenkét év kemény munkáját lopta el tőlem. Az eredeti napló nélkül a megszerzett jogosítások ellenére gyakorlatilag lehetetlen ebben a szakmában elhelyezkedni."

A TV2 Tények megkérdezte az Országos Rendőr-főkapitányságot azzal kapcsolatban, hogy tett-e feljelentést Hadházy Ákos a számára pótolhatatlannak nevezett iratok ellopása miatt.

Az ORFK válaszleveléből azonban kiderül, hogy mégsem tett feljelentést a rendőrségen.

Ez azért különös, mert az LMP társelnöke korábban erősen kifakadt, hogy rendkívül megviselte a dokumentumok elvesztése.

Hadházy Ákos

Nem kímélték a botrányok a Simicska Lajos táskás embereként elkönyvelt Hadházy Ákost. Megírtuk, hogy az antikorrupciós szóvivő különböző módokon próbált hozzájutni nyugdíjas szomszédja lakásához. Az LMP társelnöke néhány éve vetett szemet az idős férfi lakására, a nyugdíjas azonban nem volt hajlandó eladni az ingatlant. Hadházy ezért – a szomszéd szerint – éveken át sanyargatta őt. Jelenleg kórházban ápolják a férfit válságos állapota miatt – derítette ki a TV2 hírműsora, a Tények.

Hadházy Ákos kifakadt "pótolhatalan" iratainak elvesztése miatt, azonban nem tett feljelentést az ügyben- Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Arról is cikkeztünk, hogy egy családi ház árát költötte luxushobbijára Hadházy Ákos. Az LMP antikorrupciós szóvivője óránként egy magyar átlagbérnek megfelelő összeget is kifizet egy magánrepülésre. A Bors szellőztette meg, hogy a repülési naplójának adatai szerint Hadházy Ákos 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, erre – az azonosított géptípusok és bérleti díjak alapján – körülbelül 17,5 millió forintot fizetett ki. Ezenkívül több vizsgát is letett, amelyek szintén milliókba kerültek.