A Soros-hálózat csalásra, hazudozásra képezi ki a migránsokat

Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció szóvivője szerint újabb megdöbbentő tények láttak napvilágot a Soros-hálózat tevékenységéről: Szervezetten csalásra és hazudozásra képezik ki a migránsokat.
Vágólapra másolva!

Egy olyan migránsszótárt szerkesztettek nekik, amellyel

megtanítják őket azokra a kifejezésekre, amelyekkel megtéveszthetik az európai hatóságokat,

és így kijátszhatják a menedékkérelmi eljárásokat - mondta Halász János csütörtökön Budapesten újságíróknak.

Olyan kifejezésekre tanítják meg őket - folytatta -, amelyek alapján majd esetleg különleges védelmet kaphatnak. Így például pszichés zavarokra utaló jeleket tanítanak meg nekik, vagy

betanítják őket arra, hogy vallják magukat szíriainak, kvótamenekültnek, homoszexuálisnak, transzszexuálisnak

- fejtette ki a frakciószóvivő, aki ezt felháborítónak minősítette.

Halász János szerint mindez bizonyítja, hogy a Soros-szervezetek a migráció szervezésén dolgoznak, és mindez megerősíti, hogy a Stop Soros törvényre szükség van, mert azzal mindenféle migrációt szervező tevékenység ellen szigorúan fel lehet lépni.