Kilenc évet kapott az orvos, aki lúggal öntötte le volt barátnőjét

2018.02.22. Lúgos orvos tárgyalás kúria renner erika bene krisztián Lúgos orvos tárgyalás Renner Erika
lúgos orvos per
Vágólapra másolva!
Kilenc évre ítélte a bíróság Bene Krisztiánt. Ő az, aki megtámadta, elbódította, majd lúggal leöntötte volt barátnője nemi szervét. A támadás maga még 2013 márciusában, vagyis majdnem öt éve történt.
Vágólapra másolva!

Már a bíróság épülete előtt is rendőrök álltak, ők segítették azoknak, akik be akartak jutni a tárgyalásra.

Aztán bent, az épületben maga a regisztráció is hosszú ideig tartott, pont az óriási tömeg miatt. Merthogy, csak az juthatott be a tárgyalásra, aki előzetesen regisztrált.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Kúria készült a tömegre, az egyik legnagyobb termet jelölte ki a tárgyalásra.

A tömeg jelentős részét újságírók tették ki, de mások is voltak, rokonok, hozzátartozók

és olyanok is érkeztek, akiket egyszerűen érdekelt az ügy.

Nem az ez volt az első ítélet

A támadással vádolt férfit - akit másodfokon először kilenc évre ítélt a bíróság - ma már bilincsben hozták a bíróságra. Ez azért fontos, mert noha a kezdetektől biztos volt, ha bűnösnek találják, hosszú időre börtönbe kerül, súlyos dolgokkal vádolták, mégis kezdetben csak nagyon kevés időt kellett előzetesben töltenie.

A bíróság meglepetésre még akkor sem helyezte előzetesbe, amikor másodfokon 9 évre ítélte. Az ügyészség aztán fellebbezett, így került bilincs az orvosra.

A Kúria korábban hatályon kívül helyezte a másodfokon hozott ítéletet, amely szerint a volt kórházigazgatót kilenc évre ítélték.

Az akkori ítélet szerint az ügyet a másodfokról kellett folytatni.

A Kúria szerint az első- és másodfokú bíróság is eljárási hibákat követett el, és nem bizonyította teljesen az orvos bűnösségét. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Bene ártatlan lenne. Sőt

a Kúria kimondta, hogy közvetett bizonyítékok alapján is be lehet bizonyítani a bűnösséget.

Az orvos azért sem lélegezhetett fel akkor, mert előzetesben maradt, a bíróság ugyanis attól tartott, hogy megfélemlítené a tanúkat.

Az Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója végig ártatlannak mondta magát. A másodfokú ítélet után az ügyész súlyosbításért fellebbezett, az orvos és ügyvédje pedig azért, hogy semmisítsék meg az ítéletet, és kezdődjön újra az eljárás elölről. Ezt a Kúria nem tartotta indokoltnak, úgy ítélte meg, hogy elég másodfokon pótolni a hiányosságokat.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A tavaly júniusi ítélet szerint az ügyet így másodfokról kellett újraindítani, amit november végén megtettek.

Ami biztosnak tűnik - Így történt a támadás

A vádirat szerint öt éve, reggel a két gyerekét egyedül nevelő anya, Renner Erika kutyát sétáltatni indult, amikor az ajtóban elé ugrott egy bukósisakos, biciklismaszkos, kesztyűt viselő férfi.

Megragadta a nyakánál, és betuszkolta a lakásába, és megkötözte egy zsineggel.

Az asszony ekkor tűszúrást érzett. Rájött, hogy a férfi a combjába adott be valamilyen injekciót, amitől elkábult, és magatehetetlenné vált.

A férfi ezután levetkőztette, és leöntötte lúggal a nemi szervét, majd bevonszolta a fürdőszobába, és a kádba tette, ahol lemosta. Kamillával is letörölgette, végül egy pokrócba csavarta.

Mielőtt a támadó elmenekült, még kirabolta az asszonyt: elvitte két mobiltelefonját, és az egyik gyerek laptopját. Az eszméletlen asszonyra a volt férje és új élettársa talált rá.

Miután a nyomozók kihallgatták az áldozatot és két kamasz gyerekét, három férfira gyanakodtak. A volt férjre, az akkori élettársra és a volt szeretőre.

Ez utóbbira az asszony lányának vallomása alapján kezdtek gyanakodni a rendőrök. Mindhármukat kihallgatták. A volt szerető, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója lett az első számú gyanúsított, miután a hazugságvizsgálón olyan kérdéseknél jelzett a poligráfos műszer, mint

Kérdés: „Erikát ön rabolta ki?"
Válasz: „Nem"

Vagy

Kérdés: „Tudja-e ön, hogy Erikát ki rabolta ki?"
Válasz: „Nem"

Emellett az orvos alibije sem volt sziklaszilárd. Azt mondta, március 12-én reggel negyed hat és fél hat között ébredt, majd autóval a kórházba ment, és a támadás időpontjában is ott volt. Részletesen beszélt arról, mit csinált az irodájában, és hogy több alkalmazottal is váltott néhány szót.

Azt mondta, az egész napját a munkahelyén töltötte. Csak akkor hagyta el az épületet, amikor a szülei lakására ment, és aztán egy étteremben megebédelt. Ezt azonban a munkatársai nem erősítették meg.

Az elkövetés módja több szempontból is azt erősíti, hogy az orvos lehetett a támadó:

  • az asszony elkábításához injekciós tűt használtak, és egy kábításra alkalmas szert és valamilyen maró anyagot, a szakértők szerint lúgot. Ezeket egy orvos ismeri a legjobban, és ő az, aki ezekhez a legkönnyebben hozzáférhet, hiszen elérhetőek a kórházakban.
  • Korábban a bíróság azt is megállapította, hogy a támadó érzelmileg kötődött az áldozathoz. Ezt erősíti, hogy kamillával lemosta, miután leöntötte lúggal.

Az is kiderül, hogy

Bene Krisztiánnak volt indítéka. Hat évig tartó viszonyuknak az asszony vetett véget.

A szakítást pedig Bene Krisztián nem tudta feldolgozni, Renner Erika állítása szerint zaklatta őt.

Ami nehezítette később a bizonyítást, hogy nem tudtak hivatalos DNS-bizonyítékot begyűjteni a férfi ellen, Renner Erika összekötözésére használt zsinóron ugyanis csak azonosításra alkalmatlan DNS-maradványok voltak.

A minden kétséget kizáró bizonyíték tehát hiányzott, ráadásul az asszony sem vallott a férfi ellen, mert nem ismerte fel benne a támadóját.

Egy 2014-es tévéműsorban azonban már azt mondta, hogy biztos benne, hogy korábbi szeretője volt a maszkos támadó.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az asszony a mai napig nem tud nemi életet élni, a lúgos támadás ugyanis maradandó sérüléseket okozott. A maró folyadék a bőrfelületet és a nyálkahártyát is érte, szétroncsolva az asszony hüvelyét és a méhszáját is.

A mai ítélet szerint férfi kilenc évet kapott, és soha többet nem gyógyíthat. Az ügy harmadfokon folytatódik.