Politikai puccs: Simicska átvette az LMP irányítását

Hadházy Vona
Vágólapra másolva!
Sokkolta a Ripost információ szerint az LMP tagságát, hogy Simicska utasítására a párt társelnöke, Hadházy Ákos a hétvégén már a milliárdos kulcsembereivel egyeztetett. „Csicskapárt lettünk mi is!” – ezt mondják a régiek a pártban.
Vágólapra másolva!

A folyamatba, mondhatni a „gyertyát tartani”, bevonták Vona Gábort is. Ő instruálja az LMP elnökét a részleteket és anyagi juttatásokat illetően a Ripost szerint. Elsőként az Origo írta meg, hogy Hadházy, a párt társelnöke már hosszú ideje egyeztet Simicska Lajossal és fiával. Ezek után Hadházy kénytelen volt elismerni, hogy találkoztak. Sokan politikai puccsnak minősítik a történteket, melynek révén az oligarcha máris átvette a párt feletti irányítást. Hadházy Simicska kezére játszotta a pártot szerintük.

Hadházy Ákos (elöl) végzi a dolgát, bár a többség nem gondolta, hogy ez a feladata... Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A döntő jelentőségű találkozónak Simicska politikai klubja, a Magyar Nemzet Szalon adott otthont, ahol korábban a Jobbik elnöke is megkapta az oligarchától a megfelelő utasításokat, így persze Vona Gábort is meghívták a sorsdöntő találkozóra, neki már van ebben tapasztalata.

Hadházy és Simicskáék összeborulására a Fortuna étteremhajón, a Szent István park közelében péntek este került sor, a sorsdöntő politikai randevút Schlecht Csaba a milliárdos jobbkeze, a Magyar Nemzetre erőltetett új főszerkesztő szervezte meg. Itt kapta meg Hadházy az LMP-re vonatkozó azonnali Simicska-instrukciókat.

A találkozó után Hadházy és Vona a konspiráció szabályait szigorúan betartva, külön-külön, pár perc különbséggel egymást követően hagyták el a helyszínt. Még arra is gondosan ügyeltek a Ripost által közölt fotósorozat szerint, hogy különböző irányba induljanak el az alsó rakparton.

Mutatjuk:

Péntek éjszaka, 22:40. Elsőként Hadházy hagyta el a helyszínt. Forrás: Ripost
Gyors léptekkel elindult a Szent István park felé, többször körülnézett, mint aki fél, hogy valaki meglátja Forrás: Ripost
22:44 Pontosan négy perccel Hadházy után Vona Gábor is elindult, tudatosan az ellenkező irányba Forrás: Ripost
Egyre sietősebben távozott Vona Forrás: Ripost

Az LMP-ben csak alig néhányan tudhattak arról, hogy Hadházy a Simicska-klán összekötője, aki a Jobbikkal való lehető legszorosabb pártszövetséget készíti elő. Mindez a tagság döntő része számára egyértelműen azt jelenti, hogy

az LMP feladja önállóságát és a Jobbikhoz hasonlóan a milliárdos kézi vezérléssel irányított politikai alakulata lesz.

Újabb pártnak örülhet a dúsgazdag Simicska Forrás: EchoTV

„Csicskapárt lettünk mi is! – mondják elkeseredetten azok, akik még megvannak az LMP alapítói közül a Ripost információ szerint. A párt korábban gyakran élesen bírálta Simicska politikai és gazdasági tevékenységét, ráadásul alapértéknek tekintették a függetlenséget.

Az önállóság feladása legjobban azoknak fáj , akik éveken át kitartottak az LMP eredeti irányvonala mellett. Mindenki csak találgat, hogy vajon Simicska „miért és mennyiért" vette meg a pártot.

Már az is felmerült, hogy Hadházy Ákost korábban is Simicskáék küldték a pártba, hogy előkészítsen egy ilyesfajta hatalomátvételt. Sokan politikai puccsnak minősítik a történteket és puccsistának tartják Hadházyt.