Vörösiszapper: volt katasztrófavédelmi terv, de nem gyakorlatoztak

vörösiszap kolontár Devecser Környezet Ajka MAL Zrt. szennyezés timföldgyártás 2010.10.08.
vörösiszap kolontár Devecser Környezet Ajka MAL Zrt. szennyezés 2010.10.08.
Vágólapra másolva!
Visszautasította a szándékos félretájékoztatás vádját a Mal Zrt. egykori vezérigazgatója, aki a vörösiszapper elsőrendű vádlottja. Az elsőfokú tárgyalást a Győri Törvényszéken ismételték meg.
Vágólapra másolva!

Nem volt előjele a gátomlásnak, sem akkor a Mal Zrt. számára, de utólag a szakértők szerint sem

- hangoztatta Bakonyi Zoltán. Azt mondta, a vádlottak közül senki sem tudhatta a 10-es tározó tönkremenetelének az okát, így semmilyen következtetés nem várható senkitől "sem az előzményekre, sem az utóhatásokra" vonatkozóan.

Kitért arra is: Kolontárnak és Devecsernek volt katasztrófavédelmi terve arra, hogy mit kell tenni gátszakadáskor. Nem volt azonban riasztási lánc, és

nem tartottak gyakorlatokat sem erre vonatkozóan

- fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a katasztrófavédelmi törvényben egyértelműen meg van fogalmazva, hogy minden érintettet - így a Mal Zrt.-t is - a hatóság von be a cselekvésbe, és ez ebben az esetben is így történt. A hatóság közölte a Mallal, hogy mit kell csinálni, s hatóránként adtak jelentést arról, hogyan állnak a munkával - tette hozzá.

Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. egykori vezérigazgatója iratokat készül átadni a bírónak Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A katasztrófa perceiben egyebek mellett

leállították a gyárat, információkat adtak, segítséget nyújtottak,

folyamatosan a helyszínen voltak, részt vettek a koordinációs és tábornoki értekezleten, folyamatosan rendelkezésre álltak, mérőeszközöket készítettek a helikopteres mérésekhez és védőgátat építettek - folytatta.

Bakonyi Zoltán meghallgatása kedden folytatódik a Győri Törvényszéken.

Korábban mind a 15 vádlottat felmentették

A vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása tavaly december 11-én kezdődött, miután az előző eljárásban az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában a per

mind a tizenöt vádlottját felmentette

a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól. A törvényszék szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A vörösiszap-katasztrófa Kolontáron 2010-ben Fotó: Hajdú D. András - Origo

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban tavaly február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék határozatát és

új eljárás lefolytatását rendelte el.

A katasztrófa napja

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.