Három órán belül 30 kiló marihuánát találtak az ásotthalmi vámosok

Marihuána fogás Ásotthalomnál
Három óra alatt 60 millió forint értékben fogtak kábítószert az ásotthalmi vámosok.
Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel egy szerb férfi kocsijában 15 kiló marihuánát találtak a vámosok Ásotthalomnál. Ugyanazon a határátkelőn nem egészen három órán belül egy másik sofőr is megbukott kábítószercsempészéssel. Kissé meglepő, de nála is 15 kiló fű volt elrejtve a gépkocsiban. 
Vágólapra másolva!

"Nagyot kaszáltak ma" az ásotthalmi vámosok, legalábbis kábítószerfogás terén. Vasárnap reggel egy 25 éves szerb állampolgár egy Fiat típusú személygépkocsival jelentkezett belépésre. A vámvizsgálatkor a pénzügyőrök az autó alvázában kialakított rejtekhelyben, és a jármű különböző részeiből 27 csomagban, összesen 14355 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

A helyszínen alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pillanatok alatt kimutatta, hogy marihuánáról van szó, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 30 millió forint.

Három óra alatt 60 millió forint értékben fogtak kábítószert az ásotthalmi vámosok. Forrás: police.hu

Közel három óra elteltével ugyanezen a határátkelőhelyen belépésre jelentkezett egy 29 éves magyar-szerb állampolgár is. Az általa vezetett Audi típusú személygépkocsi is gyanús volt a vámosoknak, így azt is tüzetesen átnézték.

Az átvizsgált autó jobb első ülése padlózatának gyári üregeiben ragasztószalaggal körbetekert csomagokat találtak, összesen 30-at.

A 15 kilónyi kábítószergyanús növényi származéknál a cannabis-teszt igazolta a gyanút, azaz itt is 30 milliót érő marihuána akadt fenn.

A rendőrök a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A Szegedi Járásbíróság elrendelte mindkettőjük előzetes letartóztatását.