Semmire sem emlékszik Fanny gyilkosa

rákoskeresztúr, gyilkosság
Vágólapra másolva!
W. Dávid ügyvédje szerint a fiú memóriája törölte az emlékeket és állítólag egy pillanatra sem emlékszik abból, hogyan ölte meg volt barátnőjét - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

"Ebben az ügyben sok múlik a szakértőkön, hiszen csak ők tudják megállapítani,

mi történt védencem tudatával a gyilkosság alatt és után.

Egy biztos, a felelősségét egyetlen percig sem vitatja, tudja, hogy elfogadhatatlan, amit tett, és esze ágában sincs elmenekülni. Családja mellette áll, ők is szeretnék megtudni, mi vezette fiukat egy ilyen cselekedetre. Korábban ugyanis soha semmi gond nem volt Dáviddal. Normálisan tanult, szeretett volna továbbtanulni" - mondta Dr. Hegedűs László a Blikknek.

A lap úgy tudja, a lány családja felháborítónak tartja, hogy a fiúnak nem kell börtönbe mennie.

Forrás: Origo

Közben új információk derültek ki Fanny utolsó óráiról. Salling Péter százados, a BRFK életvédelmi osztályának megbízott vezetője a Zsaru Magazinnak azt mondta, a két fiatal ugyanazzal a busszal utazott hazafelé, és ugyanannál a megállónál szálltak le. Egy kifőzdébe is beültek együtt, aztán Fanny otthona felé indultak.

Leszúrta szerelmét Dávid

Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy megkéseltek egy 19 éves lányt az otthonától pár méterre, a budapesti Újlak utcában. Hamar felmerült a gyanú, hogy S. Fannyt volt barátja ölhette meg. Korábban úgy tudtuk, hogy a fiú az otthonánál várta Fannyt, aki azonnal futni kezdett, amikor meglátta.

Sikerült utolérnie. Nyakon szúrta.

W. Dávid Forrás: Twitter

Egy 12 éves fiú talált a holttestre a ház hatodik és a hetedik emelete közötti lépcsőn. Dávid elmenekült a tetthelyről. A rendőr szerint a fiatal férfi a "környéken bolyongott", majd telefonon beszélt szüleivel, akik hazavitték.

A véres kést egy Borsó utcai bokorban találták meg a rendőrök.

Lehet, hogy tényleg nem emlékszik?

A szakember szerint nem lehetetlen, hogy a gyilkos valóban nem emlékszik semmire.

- mondta a Blikknek Makai Gábor klinikai szakpszichológus, így érthető llenne, hogy arra sem tud magyarázatot adni, miért tette. Korábbi információk szerint a csalódottság vezetett a gyilkosságig, Dávid ugyanis nem tudta elfogadni, hogy a lány szakított vele.