Szijjártó: Teljesen elfogadhatatlan a román kormányfő kijelentése

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Románia területén élő magyar nemzeti közösség érdekében a magyar kormány mindig a kölcsönös tisztelet talajára kívánta építeni a magyar-román kétoldalú kapcsolatokat, ami az éppen aktuális román kormányok tekintetében, hol több, hol kevesebb viszonzással és kölcsönösséggel párosult.

Ugyanakkor kijelentette: vitathatatlan, hogy Románia jelenlegi miniszterelnökének nyilatkozata, amikor

Közölte: éppen ezért természetesnek, evidensnek és vitán felül állónak gondolják, hogy Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Jelezte: pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét, és a "miniszterhelyettes világossá tette számára" a magyar kormány álláspontját, a nagykövet pedig "bizonyos nyelvtani magyarázatot" próbált adni a kijelentésre.