A Jobbik a múltja ellenére kitartóan tart balra

Karácsony Gergely; Vona Gábor; Szél Bernadett ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ felirat Közéleti személyiség foglalkozása miniszterelnök-jelölt névtábla politikus politikusnő SZEMÉLY TÁRGY
Budapest, 2018. március 12. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd (b), Szél Bernadett, az LMP (b2) és Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Független Diákparlament oktatásról rendezett miniszterelnök-jelölti vitáján a VI. kerületi Gödör Klubban 2018. március 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Egyre inkább úgy néz ki, alakul a Jobbik-LMP-Momentum formáció - ezt Kanász-Nagy Máte, a zöldek elnökségi titkára el is ismerte. Miközben az egykori radikális párt lavírozik a politikai palettán, menetrendszerűen érkezett az újabb kudarc: az idei augusztus 20-ai rendezvényük helyszínét módosították, derült ki Sneider Tamás, pártelnök belső leveléből. A változtatás oka feltehetően az, hogy a Városligetet nem tudnák megtölteni a párt szimpatizánsai.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére is balra tart a Jobbik, hogy az elmúlt hónapokban sorra lépnek ki a pártból és sorra szűnnek meg a vidéki alapszervezetek. A kilépők szerint a Jobbik rálépett arra az útra, amihez már semmi köze a korábbi, radikálisabb nézeteknek – írja a Híradó.hu. A köztelevízió híradója emlékeztetett Kanász-Nagy Máténak, az LMP elnökségi titkárának szavaira, aki elismerte, hogy összefogást tervez az LMP a Momentum és a Jobbik.

– tette hozzá a politikus. aki szerint még tárgyalni kell a pártoknak a részletekről. A magukat XXI. századiként pozicionáló pártok lehetséges összefogásáról az LMP-ben végbemenő hatalmi átrendeződéssel foglalkozó cikkünkben részletesebben foglalkoztunk.

A Jobbik azonban feltehetően arra számít, hogy Vona Gábor állhat majd az új pólus élére. Ismert, az expártelnök videósorozatba kezdett közösségi oldalán, az anyagok közös ismertetőjegye a 21-es szám.

Sajtóhírek szerint ez a politikus visszatérését, és az LMP-vel való együttműködését jelentheti.

Városliget helyett a budai barlangnál ünnepli a Jobbik augusztus 20-át

Miközben a Jobbik ismét lavírozik, újabb negatív hírek szállingóznak a párt háza tájékáról. Az EchoTV internetes felülete arról cikkezik, hogy a párt új helyszínen ünnepli augusztus 20-át, mert kevés lehet a szimpatizáns. „Rendhagyó helyszínen, „minőségi programtervvel" készül az államalapítás ünnepére a Jobbik – ez derül ki abból a körlevélből, amelyet Sneider Tamás pártelnök írt. A probléma csak azzal van:

korábban a sokkal nagyobb befogadóképességű Városligetben tartották a pártünnepséget, az idei azonban a budai barlangnál kerül megrendezésre. Feltehetően a változtatásra azért került sor, mert a pártvezetésben arra számítanak, hogy kevesen jelennek majd meg, ami nem mutat majd jól a fényképeken.

Emlékezetes, a Jobbik korábban több ezer embert vonzott a Városligetbe, ahol számos ismert zenekar is fellépett, a gyerekeket ugrálóvár fogadta, kézművesek árulták portékáikat, a szimpatizánsok pedig különböző kerekasztal-beszélgetéseken vehettek részt. Még 2016-ban, a néppártosodás kezdetekor aránylag sok érdeklődő vett részt a Jobbik államalapító ünnepségén.

A Jobbik augusztus 20-ai ünnepsége a Városligetben 2016-ban, több ezer emberrel. Idén a pártvezetés módosította a helyszínt, feltehetően azért, mert nem lenne elegendő számú szimpatizáns a rendezvényen Forrás: Beli Balazs/Beli Balazs

Sneider levelében az is olvasható, hogy a párt súlyos anyagi problémái ellenére nemcsak sörpadszettet, napernyőt, állványt, gázpalackot biztosítanak a főzőverseny résztvevőinek,

de csapatonként tízezer forintot is adnak az alapanyagok beszerzésére, valamint tányérokat, evőeszközöket, szalvétát is.

Ismert, a Jobbiknak az egymilliárd forintot megközelítő tartozása van.