Fogy a levegő: a Szeviép-károsultak képviselője feljelentette Botka Lászlót

Botka László Közéleti személyiség foglalkozása KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ polgármester politikus SZEMÉLY utastér villamos
Szeged, 2017. január 24. Botka László (MSZP) polgármester villamossal megy dolgozni 2017. január 24-én, miután sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a levegő magas szállóportartalma miatt elrendelt szmogriadó miatt január 24-től 27-ig ingyenes a helyi közösségi közlekedés Szegeden. Az intézkedés napi 1–1,5 millió forintos költségét az önkormányzat téríti meg a szolgáltatóknak. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
"A Szeviép-ügy Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" - jelentette ki kedden Szabó Bálint jogász. A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője feljelentést tett a szegedi polgármester és bizalmasa, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő ellen. Úgy látja, hogy felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja.
Vágólapra másolva!

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta,

Szabó Bálint szerint

2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a vállalkozáson keresztül közpénzmilliárdokat tüntetnek el helyi nagyberuházások során.

"Megállapodtak abban is, hogy az esetleg adódó büntetőügyeket befolyásukkal visszaélve helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani" - állította a jogász, aki

a Szeviép-ügyet maffia-bűncselekménynek nevezte.

"Ahogy Czeglédy Csabát vagy a Szeviép egyik tulajdonosát és vezetőjét, úgy nemsokára Botka Lászlót is bilincsben, vezetőszáron fogják elvinni" - fogalmazott. A jogász a következőket jelentette be a sajtótájékoztatón:

  • Mivel az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje - aki Szabó szerint 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz "ejtőernyőzött, majd segédkezett eltüntetni több száz millió forintot" -, ezért kezdeményezte, hogy a hatóságok indítsanak nyomozást a Szeviép egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft. csődjének ügyében is. Ahogy beszámoltunk róla, a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítélete után Szabó bejelentette, hogy fel fogja jelenteni Ujhelyi István exsofőrjét.
  • A jogász vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az önkormányzatnál annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben.
  • A Botka László vezette önkormányzat és cégei szerinte 16 milliárd forinttal "tömték ki" a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt. Úgy gondolja, tiltott pártfinanszírozás történhetett, és az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl.

A polgármesteri kabinet által a helyszínen kiosztott közlemény szerint "Szeged nem kér Szabó Bálint hazudozásaiból, a Vas megyéből ideszerződött provokátor mocskolódásából".

A szegedi Fidesz által a város legnagyobb korrupciógyanús botrányaként jellemzett Szeviép-üggyel korábban többször is foglalkoztunk: itt, itt, itt, itt és itt olvashat róla.