Bemutatjuk Ujhelyi barátját, a szegedi Szeviép-keresztapát

Szeged, 

foto: segesvari csaba
Szeged, foto: segesvari csaba
Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Még a 100 leggazdagabb magyar közé is beverekedte magát Pistriu László, a Szeviép egykori vezére, akit első fokon több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek. Pistrui egyfajta keresztapaként hálózta be a szegedi közéletet, a sporton át a médiáig mindenhová elért a keze. Nem mellékesen Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő üzlettársa is volt.
Vágólapra másolva!

A szegedi Szeviép-ügy egy minősített csődbűntett. A bíróság ítélete szerint a Szeviép-vezérek, Pistrui László, Baranyi Sándor, és Oltványi József magánbankként kezelték a társaságot, és erőn felül adtak kölcsön más vállalkozásoknak, ezeket a kölcsönöket pedig soha nem látták viszont. Éppen ezért arra már nem jutott pénz, hogy kifizessék a kisvállalkozókat. Magyarul: kiszámlázták a cégből a pénzt, a bent lévő forrásokat, és csődbe vitték a céget. 443 családot károsítottak meg, összességében 10 milliárd forinttal.

A Szeviép egy sor szegedi, illetve szegedi kötődésű balos politikus politikussal nőtt össze, közülük a legfontosabb Botka László. Botka információink szerint nem tett semmit a csőd megakadályozása és a megkárosítottak kártalanítása érdekében. Sőt, a szocialisták idején folyamatosan pénzzel tömték a céget, 33 milliárd forintnyi közbeszerzést kaptak, ebből 21 milliárdot Szegedről. Bár a kisvállalkozók folyamatosan kopogtattak Botka László ajtaján, hogy "Polgármester úr! Baj van, mert a beruházásokon nem fizetik ki a pénzünket", a szegedi önkormányzat és az akkor szocialista kormányzat még több milliárd forintot adott a Szeviép-nek.

A szocialista Szeviép-botrány emberek százait tette tönkre

A szegedi keresztapa

A Szeviép-botrány egyik központi figurája Pistrui László. A botrányok kirobbanásakor, azaz

2008 és 2010 között a Szeviépet önálló aláírási joggal vezette, egy másik cégben pedig Ujhelyi István, jelenlegi szocialista EP-képviselő üzlettársa volt.

A Szeviép a szocialista kormányok idején Szeged egyik legsikeresebb építési vállalkozása lett, amit számos önkormányzati megbízásnak és elnyert közbeszerzésnek köszönhet.

Az igazán nagy botrány 2010-ben tört ki, amikor a Szeviép csődgondnokot kért maga ellen, mivel nem tudta kifizetni az M43-as autópálya építésén dolgozó alvállalkozóit. Amikor 2010. július 27-én elrendelték a felszámolását, a cég már 379 partnerének tartozott, 11 milliárd forinttal. Pistrui László egyébként 2008-ban a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy „tanulják meg, hogy a szerződéseket be kell tartani”.

Többmilliárdos vagyont halmozott fel

Pistrui László számára jó üzlet volt a Szeviép. Mindezt jól tanúsítja, hogy a baloldali körökkel jó viszonyt ápoló vállalkozó a száz leggazdagabb magyart bemutató 2012-es kiadványban 7,3 milliárd forinttal szerepelt. Akkor azt írták róla, hogy az ingatlanfejlesztéssel ugyan nem szakított, de üzleti tevékenységét kiegészítette a vendéglátással.

A szegedi közélet meghatározó szereplője Leisztinger Tamással összefogva országos hálózattá akart fejleszteni egy sörözőt és éttermet.

2012-ben úgy jellemezték Pistrui Lászlót, mint akinek a vagyona az elmúlt évben érdemben némileg csökkent. Számos nagyszabású elképzeléséből jó néhány nem valósult meg. Íróasztalfiókjában porosodnak az egyébként uniós támogatást is elnyert szegedi, ötezer nézőt befogadó rendezvénycsarnok, a futballstadion, az uszoda és két bevásárlóközpont tervei. 2013-ban már nem szerepelt a száz leggazdagabb magyar között.

Pistrui László és Ujhelyi István egy közös rendezvényen Forrás: Origo

Beszállt a sportba is

Mint korábban írtuk, Pistrui szeretett volna több sportlétesítményt építeni Szegeden. Mindezeknek a fő oka, hogy a Pick-Szeged mezén is feltűnt a csődbe ment vállalat emblémája, amikor a csapat főszponzora lett a Szeviép 2005-ben. Ebben az évben

a csapat tulajdonosa Pistrui László lett, a társadalmi elnöki posztra pedig Ujhelyi István szocialista képviselő, akkor még az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára került be.

Pistrui bajnokcsapat építését tűzte ki célul, ami 2007-ben sikerült is. 2008-ban kupát is nyert a Pick, de a következő szezonban elkezdődött a mélyrepülés. 2010-ben a Szeviép fizetési problémái miatt többen távoztak a csapatból, majd Pistrui László is eladta tulajdonrészét.

Így befolyásolta a médiát Pistrui

Pistrui sportbeli tevékenységéről mindent elmond, hogy,

még mint Szeviép-vezér, apróbb kölcsönöket adott a Délmagyarország akkori főszerkesztőjének, Dlusztus Imre cégének harmincmilliós nagyságrendben.

A Magyar Hírlap 2017-es cikkében emlékeztetett rá, hogy Botka László ebben a napilapban nyugtatgatta 2010-ben a Szeviép alvállalkozóit a „kis kényelmetlenség”, a fizetési nehézségek miatt.

Botka László a Pistrui által befolyásolt lapban próbálta nyugtatni az embereket Forrás: MTI/Rosta Tibor

Ujhelyi mélyen hallgat

Jellemző, hogy Ujhelyi István, aki más ügyekben nagyon harcias ellenzéki álláspontot szokott hangoztatni, a Szeviép-ítélet után mélyen hallgat.

A Szeviép-ítéletet a szocialista Ujhelyi ez idáig nem kommentálta, és nem is osztott meg Facebook-oldalán ezzel kapcsolatban semmit.

Pedig a múlt hét vezető híre Szegeden és az országban is az volt, hogy csődbűntett miatt börtönre ítélték a Szegedtől baloldali vezetésétől 2005-2009 között 21 milliárd forintot bezsebelő Szeviép egykori vezéreit.

Köztük azt a Pistrui Lászlót, aki különösen bizalmas kapcsolatot ápolt Ujhelyi Istvánnal. Mint ismert, Ujhelyi korábbi sofőrje volt annak a Biztonsági üzem Kft.-nek az ügyvezetője, mely 400 millió forintot kapott a Szeviéptől. A pénzzel a sofőr soha nem tudott elszámolni, és azt nem is utalta vissza az anyacég Szeviépnek. Ujhelyi sofőrje az igazságszolgáltatás előtt csak annyit mondott, hogy nem emlékszik semmire.