Egyre több nő jelentkezik járművezetőnek a BKV-nál

Vágólapra másolva!
Mintegy tíz százalékkal nőtt az elmúlt években a villamosvezetőnek jelentkezők között a nők aránya, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a villamosok 40 százalékát nők vezetik a fővárosban – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) a Világgazdaságot.
Vágólapra másolva!

A társaság 3800 járművezetőt foglalkoztat főállásban: autóbuszon és trolibuszon 2550, villamoson 940, metrón 323 sofőr dolgozik. A női járművezetők jelenléte nem csak a villamosokon erős,

a metróvezetői állomány 30 százaléka szintén nő,

trolibuszokon 10, míg autóbuszokon csupán 3 százalék az arányuk – írta csütörtöki számában a lap.

A vállalattól évente 150-200 járművezető, a teljes állomány durván 5 százaléka megy nyugdíjba, a kiesőket pedig nehéz pótolni, mivel a képzett járművezető hiányszakmának számít.

A társaságnál nincs létszámhiány, de

a megrendelt szolgáltatásokat csak túlórákkal és beugró sofőrökkel tudja teljesíteni a BKV

– írta a lap. A fővárosi cég nemrég kampányt indított elsősorban az autó- és trolibuszvezetői létszám növelése érdekében.