Így tűnt el szinte egy nyár alatt a régi Puskás Ferenc Stadion

Puskás Ferenc stadion, Népstadion
Puskás Ferenc stadion (Népstadion) bontása 2016.03.21.
Vágólapra másolva!
Javában zajlik az új Puskás Ferenc Stadion építése, melyet a tervek szerint 2019 novemberében adnak át. A korábbi stadion bontása két évvel ezelőtt, 2016 márciusában kezdődött, és a tervezett nyolc hónapos munkálat helyett már 6 hónappal később, augusztusban szinte teljesen eltűnt az egykori Népstadion.
Vágólapra másolva!
A Puskás Ferenc Stadion (Népstadion) bontása 2016.03.21. Fotó: Szabó Gábor - Origo

A tervek szerint 2019 novemberében adják át az új Puskás Ferenc Stadiont, mely a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek is otthont ad majd.

Az új stadion a kivitelezők tervei szerint

egy modern, nemzeti aréna lesz, miközben a 65 évvel ezelőtt épült Népstadion – majd később Puskás Ferenc Stadion – értékeit is megtartja.

A toronyépület megmarad, és múzeumként működik tovább a futballmérkőzésen 67, koncerten 78 ezer férőhelyes arénában, melynek minden ülőhelye fedett lesz.

Néhány hónap alatt eltűnt az egykori Népstadion

A régi aréna bontását 2016 márciusában kezdték meg. Első körben a közművek kiváltása, a földrézsűk bontása és egyéb értékmentő bontási munkálatok zajlottak, a hónap második felében pedig megkezdték a nagy méretű vasbeton szerkezetek elbontását is. Lebontották a lelátó alsó karéját, a földrézsűket, valamint a reflektorokat tartó vasbeton állványokat.

Az új arénához 12 ezer tonna acélt és 150 ezer köbméter betont használnak fel,

ugyanakkor a bontott 50 ezer köbméter beton és vasbeton, valamint a 170 ezer köbméter föld jelentős része újrahasznosul.

A bontási munkálatok gyorsan haladtak, a tervezett 8 hónap helyett mintegy 6 hónap alatt szinte teljesen eltűnt az egykori Népstadion.

Az új stadionra azért van szükség, mert az 1953-ban átadott stadion állapota az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben leromlott.

A felső karéjt legutóbb 1996-ban a Hungária együttes koncertjén lehetett megnyitni a nagyközönségnek. A Népstadion csak a nevében újult meg 2002-ben, felvéve Puskás Ferenc nevét, leromlott állaga miatt immár 16 éve nem tudja betölteni a szerepét. Az építménybe a legtöbb nézőt vonzó futballválogatott utoljára 2000-ben az olaszok ellen játszhatott telt ház, 65 ezer szurkoló előtt.

Egy évvel később a 38 ezer főt befogadó karéjokat lezárták, miután egy szakértői vélemény életveszélyesnek minősítette őket.

Így Magyarországnak jó ideje nincs nagy befogadóképességű stadionja, amelyben világsztár zenekarok koncertjeit vagy sok nézőt megmozgató focimeccseket lehetne rendezni.

A hiányt jelzi, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség évről évre nyomás alá került, hogy egy-egy nagyobb horderejű találkozóra mégis megnyissa a lezárt területet. Ezt több esetben meg is tették, ám a karéjba biztonsági okokból rendre csak 14 ezer embert lehetett beengedni.

A Nemzeti Sportközpontok korábbi közleményében azt írta; a régi stadion tovább él majd az új épületben.

A törmelékek jelentős részét beépítik és újrahasznosítják a megépülő stadionban.

Az épülő új aréna a világ legkorszerűbb sportlétesítményeivel is felveszi a versenyt, a toronyépület az újjávarázsolt létesítménynek is szerves része lesz, de korszerűsített formában jelennek majd meg az épületben az egykori Népstadion jellegzetes pilonsorai.

A lelátó közelsége igazi futballhangulatot fog kölcsönözni a létesítménynek a jobb rálátást biztosító, meredekebb, fedett nézőtér pedig javítja a szurkolói élményt.

Ezenfelül az új épület a legnagyobb világsztárok fellépéseinek is otthont ad, immár világszínvonalon.