A köztársasági elnök a jogszabályok aláírásával kapcsolatban nem tett nyilatkozatot, korábban, az alaptörvény negyedik módosításának elfogadásakor azonban közleményben tette egyértelművé: alkotmányos kötelezettsége az alkotmánymódosítás aláírása. Az alaptörvény nem ad lehetőséget az államfőnek arra, hogy a módosítást megfontolásra visszaküldje az Országgyűlésnek, vagy az Alkotmánybíróság vizsgálatát kérje.
Áder János akkor idézte az alaptörvényt, amely szerint a köztársasági elnök az alaptörvényt vagy annak módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.
Az alaptörvény hetedik módosítása
- Kimondja, hogy az állam és annak minden szervének alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme,
- de azt is rögzíti , hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
- Kiegészítette a közös uniós hatáskörgyakorlás alkotmányban rögzített szövegét is: a közös hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.
- Magában foglalja innentől, hogy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező idegen állampolgár Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.
- Újdonságként kimondja, hogy nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve.
- Alapján jogi védelmet kapott az otthon nyugalma. Az alaptörvény hatályos szövege lehetővé teszi, hogy törvény vagy helyi önkormányzat a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részén jogellenessé minősítheti az életvitelszerű közterületi tartózkodást.
- Létrehozta a külön közigazgatási bíráskodást is.
Az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag alapján
- büntetendő lesz az illegális bevándorlás elősegítése, büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás lesz az illegális bevándorlás elősegítése, támogatása. Aki ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, vagy a szervező tevékenységet rendszeresen folytatja, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
- Azok, akik határvédelemmel és államhatár rendjével összefüggő bűncselekmények elkövetése miatt eljárás alatt állnak, nem tartózkodhatnak a határvonaltól számított 8 kilométeres sávban.
Az Országgyűlés mindkét előterjesztést a múlt héten fogadta el.