Szabadság, művészet, motorok, jamboree

100szikra
Vágólapra másolva!
A tavalyi, inkább főpróba jellegű baráti hétvégét követően, idén kibővűlt szervezői csapattal, és megújúlt pozicionálással kerül megrendezésre június 1-3 között a 100 Szikra elnevezésű rendhagyó bulihétvége; a főszervező szavaival élve inkább Jamboree.
Vágólapra másolva!
Szabadság, művészet, motorok, jamboree Forrás: Origo

A rendezvény mottója:

szabadság, művészet, motorok, jamboree.

A szervezők egyik legfontosabb célkitűzése, hogy lehetőséget adjanak élményeken keresztüli inspirálódásra, szubkulturális életérzések és szemléletmódok megismerésére, egyéni bemutatkozásra (művészek), kikapcsolódásra.

- mondják az eseményről a szervezők.

A rendezvény helyszíne Ipolytarnóc Forrás: Origo

A helyszín Nógrád megye, Észak Magyarország, azon belül is egy picike festői falu, Ipolytarnóc, alig három meghatározó utcával a szlovák határ közelében. A környék dombjain hol a török, hol az árvíz, hol a tűz akarta elpusztítani, most pedig épp a modern világ.

A szervezők ezen is változtatni szeretnének. A 100 Szikra Ipolytarnóc képletes, és küldetésszerű újraindításáról szól.

Céljuk, hogy ennek a vidéknek a szépségét minél több városi embernek megmutassák, és ezzel a falut, mint kulturális lehetőséget

ismét méltó helyére kerüljön Magyarország térképén, új lehetőségeket adva az itt élőknek.

Változatos programokkal készülnek a szervezők Forrás: Origo

A 100 Szikra fesztivál széles programlehetőségeket kínál;

  • Land-Art a Kultúr erdőben, a Szikra mezőn és az Ipoly folyónál
  • Gasztroudvar a Majorban
  • Fürdés-napozás az Ipolynál
  • Frizbi-Pétanque-PIingpong a Majorban
  • Túrák az ősparkba a Majorból
  • Partyk a Majorban - DJ-k, koncertek

Egyedi motorok, különleges versenyek Forrás: Origo

A szervezők azokat várják a fesztiválra akik;

  • #Landart – a természet művészei;
  • #Vanlife – a lakóautós kamperek;
  • #Jamboree – azok, akik egy önfeledt, szabad bulizásra vágynak;
  • #Motorcycles – az igazi motoros arcok;
  • valamint azok, akiket beindít a szikra

A rendezvény a „helyi erők" nyitottságát és támogatását élvezi, és a szervezők remélik, a helyiek szikrája elég lesz ahhoz, hogy beindítson egy szemléletmódot, aminek köszönhetően az emberek újra észreveszik majd a világban rejlő csodákat.

Részletes információk a programokról és a fesztiválról, itt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!