Kovács Tímea Ágnes ügyvéd és alkalmazottja, Németh Anikó a hazai idegenrendészeti eljárásban meglévő hiányosságokat kihasználva hozzájárulhat a legális státusszal nem rendelkező migránsok Nyugat-Európába történő távozásához - írja a Figyelő. A lap úgy értesült, hogy tavaly november óta Kovácsék a következőket javasolják:
A Figyelő úgy tudja, hogy Kovács Tímea tevékenysége túlterjeszkedik az egyedi menekültkérelmek elbírálásához szükséges jogi segítségnyújtáson, és hozzájárul, hogy a kérelmezők tiltott határátlépőként Nyugat-Európába jussanak.
Kizárólagos magyar ügyvédként jelenítik meg Kovács Tímeát a migránsokat angol, arab és dari nyelven tájékoztató
Ezek az oldalak a balkáni útvonalon próbálkozó migránsokat napi információkkal látják el – olvasható a Figyelőben. Ezeken a fórumokon adnak arról tájékoztatást, hogy Kovács Tímea az egyetlen olyan ügyvéd, aki beléphet a magyar tranzitzónákba, és ha elmulasztják a vele való kapcsolatfelvételt, a magyar hatóságok elutasítják kérelmüket, és akár az is lehetséges, hogy soha nem fognak ügyvédet kapni.
Az ügyvédnő 2017-ben megkapta a Ügyvédek a Közjóért - Magyar Pro Bono Díjat, amelyet a Global Network for Public Interest Law a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen alapított 2011-ben. A díjat azért nyerte el, mert a menekültek számára ingyenes jogi segítségnyújtást biztosít. Kovácsnak a díj mellé járt a dicséret is, a honlapon olvasható:
Több mint tízéves menekültügyi jogi segítői munkája során ügyfelek ezrei számára ő jelenti a reményt arra, hogy az üldözés elől tisztességes jogi eljárásban és nemzetközi védelemben részesülhessenek. A sok ezer ügyfél azonban az ügyvédnő számára minden esetben egy-egy segítségre és védelemre szoruló, értékes embert jelentenek, akiket a szakmai, etikai szabályok és az erkölcsi mércék legnagyobb tiszteletben tartásával, kitartóan segít.
A Soros által támogatott Magyar Helsinki Bizottság különösen nagyra értékelte az ügyvédnő munkájában azt is, hogy "példamutatóan áll ki évek óta a közérdek, jogállami normák és emberi jogok értékei mellett."
Kovács Tímeát feltehetően nem csak az emberbaráti szeretet vezérelte tevékenységében. Ugyanis a Magyar Helsinki Bizottság valamennyi, az Emberi Jogok Bíróságáig végig vitt ügyben 10 ezer eurós sikerdíjban részesíti. Kovács Tímea a jelek szerint ebből kifolyólag nem érdekelt abban, hogy a menekültként elismerést kérelmezők ügye a magyar jogrendszeren belül végződjön. A Figyelő információi szerint
Kovács Tímea a Helsinki Bizottságtól tavaly májustól több mint 11 millió forintot kapott, de idén augusztustól havi egymillió forintos javadalmazás illeti majd meg.
A pénzügyi adatok alapján Kovács Tímea egyetlen elismert keresete a menekülteket segítő szervezetektől származik.
A Figyelő úgy értesült, hogy Kovács Tímea igen szoros kapcsolatban áll az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársaival. A tranzitzónákban való jelenléte alkalmas lehet arra, hogy a migránsok már külföldön értesüljenek az ügyvédnő szolgáltatásairól, tehát ennek és a korábban taglalt internetes megjelenéseknek köszönhetően nem kizárt, hogy már előre toborozzák számára az ügyfeleket. E körülményeknek is köszönhetően az Igazságügyi Minisztérium Jogi Segítő Szolgálata tevékenysége mára teljesen ellehetetlenült a tranzitzónákban.