Karácsony Gergely kabinetvezetője a Soros-féle Transparency ügyvédje volt

Vágólapra másolva!
Az Origo értesülései szerint Karácsony Gergely kabinetvezetője és családja is ezer szálon köthető az európai bevándorlást támogató milliárdos tőzsdespekuláns Soros Györgyhöz. Dr. Németh Zsolt, vagy - vélhetően trükközés miatt - Dr. Németh L. Zsolt az Origo birtokába jutott bírósági dokumentumok tanúsága szerint számos esetben látta el a jogi képviseletét a spekuláns által agyonfizetett Transparency Internationalnak. Így például ügyvédként lépett fel a sorosista álcivil szervezet javára az Alkotmányvédelmi Hivatallal vagy a Magyar Államkincstárral szemben indított perében. Ne feledjük a Transparency International csak 2015-ben 34,5 millió forintot kapott az Open Society Foundationtől, azaz Soros alapítványától. Némethet nem a szél fújta a Transparency látókörébe, hiszen felesége Salgó Ella Róza a sorosista szervezet projektkoordinátora, korábban pedig az Open Societynél, tehát Soros alapítványánál dolgozott. Németh tehát a papíron az átlátható pénzügyekért küzdő Transparencynek dolgozott, azonban maga is sokat tett ügyvédként az átláthatatlanságért, a pénzek adóparadicsomba mentéséért, hiszen három offshore gyanús cég kézbesítési megbízottja is volt. Ilyen tanácsadói vannak a kerítés és a migránstémát most már kínosan kerülő Karácsonynak, aki ha esélye nyílna rá, nyilvánvalóan meg is fogadná a Gazda közvetítőinek jó tanácsait, és befogadná korlátlanul a migránsokat, és persze lebontaná a kerítést. És ahogy kiderült, laktanyákban szállásolná el őket.
Vágólapra másolva!

Karácsony kabinetvezetője, Németh Zsolt, vagy Németh L. Zsolt, úgy tudjuk, hogy Németh Péternek, a Népszava nevű balliberális lap tiszteletbeli főszerkesztőjének a fia, de korábban számos esetben látta el a Soros György által fizetett Transparency jogi képviseletét.

Németh L. Zsolt, a Transparency jogi képviselője Forrás: Origo

Németh Zsolt, vagy trükkösen Németh L. Zsolt nem véletlenül kerülhetett a sorosista álcivil szervezet látószögébe, hiszen az Origo értesülései szerint felesége, Salgó Ella Róza a Transparency International projektkoordinátora, amelyet a szervezet honlapja is bizonyít.

Salgó Ella, a Transparency projektkoordinátora Forrás: transparency.hu

Salgó Ella ezenfelül korábbi életútja tekintetében is erősen köthető a tőzsdespekulánshoz, hiszen a LinkedIn-en lévő életrajza szerint közvetlenül az Open Society Roma ügyekkel foglalkozó részlegénél látott el „nélkülözhetetlen" feladatokat.

Szóval szép karriert futott be álfüggetlen álcivilként. Salgó Ella azzal került be néhány éve a sajtóba, hogy korrupcióellenes filmet forgatott parlamenti képviselőknek, amire azonban igen kevesen voltak kíváncsiak.

Karácsony miniszterelnök-jelölti tanácsadó-testülete is tele van sorosistákkal

Korábban írtunk arról már a Magyar Idők cikke alapján, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti tanácsadó-testületében is hemzsegnek a Soroshoz köthető emberek.
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének politikájára olyan személyeknek van döntő befolyása, mint Bojár Gábor, aki egykor a Soros-alapítvány vezetőségi tagja volt. Tagja emellett a testületnek Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere is,

aki Bojárral egy időben a Soros-alapítvány civil társadalommal foglalkozó East East programjának koordinátora volt. Bozóki amellett, hogy az SZDSZ tagja volt, a mai napig a CEU nevű sorosista egyetem oktatója.

De jelen van a testületben Kincses Gyula, aki a Soros-alapítvány egészségügyi minőségfejlesztéssel foglalkozó munkacsoportjában tevékenykedett, amúgy 2007-ben az SZDSZ jelöltjeként nyert el a Gyurcsány-kormányban egészségügyi államtitkári megbízatást. (Néhány napja cikkeztünk arról, hogy Gyurcsány embere, Kincses Gyula megjelent a Jobbik környékén is, és együtt kvaterkázik ma már Vonával és a Jobbik többi tagjaival, ahol állításuk szerint „független" és „szakmai" tanácsokat osztogatnak.) De a sort lehetne folytatni.

Ezt eddig is tudtuk. Most azonban kiderült az is, hogy Karácsony nemcsak miniszterelnök-jelöltként, hanem polgármesterként is szereti körbevenni magát Soros Györgyhöz köthető, álfüggetlen liberálisokkal – így kerülhetett a környezetébe, ahogy írtuk, Németh Zsolt, aki a Transparency ügyvédje, felesége pedig a szervezet projektmenedzsere.

Németh L. Zsolt a Transparency képviseletében Forrás: Blikk.hu

Az átláthatóságért dolgozó Németh L. Zsolt több offshore cég kézbesítési megbízottja volt

És ahogy az lenni szokott az álfüggetlen, a látszat szintjén a pénzügyek átláthatóságáért küzdő álcivilekkel, ha az ember jobban utánanéz a tevékenységüknek, rájön, hogy éppen ők azok, akik leginkább a pénzügyi átláthatóság és az objektivitás ellenségei.

Nincs ez másképp Németh Zsolt esetében se, aki ugye az átlátható közpénzköltést firtató Transparency ügyvédje, azonban emellett maga és ügyvédi irodája számos offshore gyanús cégnek volt a kézbesítési megbízottja.

Azaz maga is az átláthatatlan cégügyeket, elrejtett pénzeket és az ügyeskedést szolgálta tevékenységével. Hát így van ez a sorosistáknál: addig jó a pénzügyi átláthatóság, amíg nem nekik kell betartaniuk.

Forrás: Facebook

Nos tehát Németh, vagy Németh L. Zsolt számos offshore gyanús cég kézbesítési megbízottja volt, ezzel hozzájárulva a jövedelmeknek az adóparadicsomba történő kimentését. Így Karácsony sorosista kabinetfőnöke:

  • A Sivernet Continental Inc. Seychelles köztársaságbeli cégnek 2008. 02. 13 - 2011. 01. 05. között volt a kézbesítési megbízottja, amely a GB Holding Zrt. nevű magyar cégben volt elsődleges tulajdonos.
  • De ellátta ezt a feladatot Németh a Ras Al Khaimah egyesült arab emírségekbeli cégnek is 2009. 04. 25 - 2017. 07. 27. között, amely a Geuronet Bt. nevű hazai cégben rendelkezett nagyobb tulajdonrésszel.
  • De a Vertis Finance Holdings Ltd. ciprusi cégnek is közvetített, amely a Sustained Effort Kft.-ben volt fő tulajdonos.

Ezt jelenti tehát átlátható civilnek lenni. Mindent értünk.

Németh (L.) Zsolt kabinetfőnökként egy zuglói rendezvényen Forrás: www.zuglo.hu

Nemrég az is kiderült, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje bár mostanában kínosan hallgat a kerítés, valamint a betelepítési kvóták ügyéről, nem olyan régen még használaton kívüli laktanyákba telepítette volna a migránsokat. Erről beszélt néhány napja sajtótájékoztatójában Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Hunyadi laktanyánál. És persze ő is lebontaná az országot védő kerítést. Sőt, a hét elején el is szólta magát: bevallotta, hogy ellenezte a kerítést. Karácsony Gergely először Gyurcsány embere volt, aztán minden pártot elárult, ahova került, és most ismét a saját bevallása szerint is csak káoszt hozó Gyurcsány szövetségese.

Ne legyen tehát kétségünk, aki Soros György által pénzelt, kitartott „tanácsadókkal" veszi körbe magát mind miniszterelnök-jelölti, mind a polgármesteri kabinetében, az ha esélye nyílna rá, meg is fogja fogadni ezeknek az embereknek a „jó tanácsait", és gond nélkül megnyitja az utat a migránsok özönvize előtt, és elbontja az akadályt jelentő kerítést, hiszen ez a Gazda kívánsága.