Ismét támadják Magyarországot a Soros Györgyhöz köthető szervezetek

Soros György SZEMÉLY Foglalkozás üzletember elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia TÁRGY MŰSZAKI ESZKÖZ mikrofon SZELLEMI TEVÉKENYSÉG beszél MOZOG gesztikulál Brüsszel, 2014. november 7.
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fun
Brüsszel, 2014. november 7. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke beszél a Jó reggelt Európa – Most vagy soha elnevezésű konferencián Brüsszelben 2014. november 7-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Újabb romaügyi pert indított egy Soros Györgyhöz köthető hazai szervezet a magyar állam ellen. A módszerek már ismerősek, de kifejezetten furcsa indoklással találkozhatunk. Azt tartják ugyanis problémának, hogy a rossz életkörülményekre hivatkozva túl sok roma gyermeket emel ki a családjából az állam - olvasható a Figyelő legfrissebb lapszámában.
Vágólapra másolva!

"Én nem tartom problémának, hogy nincs kiságy, kiskád, ilyesmi, mert ez az ő kultúrájuk. Ők így élnek évszázadok óta, így nevelik a gyerekeiket" – olvasható egy, a gyerekellátásban dolgozó munkatárs feljegyzésében, melyet az Európai Roma Jogok Központja (ERJK) által a magyar kormány ellen indított per kapcsán idézett az Abcug.hu.

Azért választotta ezt az idézetet a szélsőliberális portál, hogy bemutassák: pusztán az anyagi gondok nem jelentenek problémát a roma gyerekek nevelésében. Miért? Mert ők "így élnek évszázadok óta". Az ERJK valójában egy szakpolitikai kérdésben nem ért egyet az állammal, és

perrel akarja megváltoztatni a kormány elképzeléseit a kérdésben.

Rögtön megérthetjük, hogy miért választotta ezt a módszert a szervezet, ha közelebbről megvizsgáljuk annak hátterét.

Demszky is ott van

Az ERJK az Európa Tanács Raoul Wallenberg-díjának idei kitüntetettje, az elismerést maga a testület főtitkára, a Figyelő által korábban a Nobel-békebizottságban Soros György embereként azonosított Thorbjørn Jagland adta át a szervezetnek. Az 1996-ban alapított központ büszkén hangoztatja függetlenségét, ám a szervezet 10. születésnapján megjelent vendégek ezt cáfolják.

Soros György ünnepi beszédét ugyanis Aryeh Neier, a spekuláns külügyminisztere, a Nyílt Társadalom Alapítványok akkori vezetője is színesítette.

A vendéglistán szerepelt még Demszky Gábor, volt SZDSZ-es főpolgármester,

valamint Kőszeg Ferenc is, aki akkoriban a Magyar Helsinki Bizottságot igazgatta. Pont így fest egy teljesen független szervezet ünneplése, ugye?

Soros György szervezetei újabb támadást indítottak Magyarország ellen Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Kegye Adél van a középpontban

Miután tisztáztuk a szervezet hovatartozását, vessünk egy pillantást az ERJK jogi képviselőjére is. Nem más ő, mint Kegye Adél, akiről azt kell tudni, hogy korábban sikerrel perelte be a Kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola Pécsi Utcai Tagiskoláját és az önkormányzatot, mert szerinte szegregált oktatás folyt az intézményben.

Csakhogy a helyi roma családok és helyi vezetők egyáltalán nem támogatták a pert.

Ez viszont a szintén Soros György által eltartott, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt (CFCF) nem zavarta, és végigvitték az ügyet. Hasonló történt a nyíregyházi Huszár-telepi görögkatolikus iskola esetében is, ám ott végül a Kúria a beperelt egyháznak adott igazat. Itt is Kegye Adél volt az elkötelezett "jogvédő".

Soros embere Karácsony mellett

Említettünk a CFCF nevű szervezetet. A Soros által eltartott alapítványnak olyan munkatársai vannak, mint Mohácsi Erzsébet. Ő nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a párbeszédes Jávor Benedek nevével fémjelzett kötelezettségszegési eljárás meginduljon hazánk ellen a romák hazai szegeregációja miatt. Hiába, hogy az állam már az Európai Bizottság kéréseinek megfelelően orvosolta a problémákat, még mindig nem zárult le a folyamat.

Ezt valószínűleg az ügyben eljáró Věra Jourová biztos asszonynak köszönhetjük. Ő sajtóhírek alapján Soros György nagy „rajongója". A CFCF továbbá szoros szövetségese annak a Romaversitas Alapítványnak, melynek vezetője,

Daróczi Gábor nemrég Karácsony Gergely árnyékkormányában tűnt fel oktatási miniszterként.

Nyilván szintén a „politikai függetlenség" jegyében.