Diákjait vitte ágyba a magányos tanárnő

Kavart egy diákjával, tönkrement a tanárnő élete szexi erotikus
Vágólapra másolva!
Sokkolta egy Somogy megyei település lakóit, amikor kiderült: a helyi általános iskola egyik tanárnőjéről megbotránkoztató felvétel került elő.A Sonline.hu írta meg elsőként, hogy a középkorú pedagógus a videón egy fiatalkorú tanítványával szexel. A Blikk információi szerint a helyiek most azt állítják: a tanárnőnek egy másik fiatalkorúval is kapcsolata lehetett.
Vágólapra másolva!

A szexvideó megszületésének előzményeiről mára az is kiderült: fiatalkorú szereplője, egy 15 éves fiú viccelődve közölte még korábban a felvételen partnerévé lett tanárnővel:

csak akkor hajlandó táncolni az iskolai rendezvényen egy számára kijelölt lánnyal, ha kap az oktatójától egy puszit.

A fiú nem gondolta komolyan a dolgot, ám megkapta a puszit, majd nem sokkal később egy találkozót is megbeszélt a pedagógussal.

Illusztárció Forrás: Thinkstock

A találkozón a fiú kijelentette: immár többet szeretne egy puszinál. A tanárnő az egyebektől sem húzódozott, és márciustól gyakorlatilag viszonyt folytatott diákjával.

Időközben az egyik légyottjukról készült felvétel miatt - amelyet a fiú egyik barátja készített, és kézen-közön került ki a publikum elé - kapcsolatuk szóbeszéd tárgyává vált. A felvételek nem csupán megütközést keltettek, de alighanem bénították is egy ideig az álampolgári felelősség vállalást, mert a videó csak azután jutott el a rendőrség illetékeseihez, hogy azt faluszerte már mindenki megnézte. Ám egy hete ez is megtörtént, ami egyben a románc végét jelentette.

A Blikk információi szerint a helybéliek most azt állítják:

nemcsak a 15 éves fiúval, hanem egy másik fiatalkorúval is kapcsolata lehetett a pedagógusnak. Egy harmadik tinédzserrel állítólag csak levelezett, a téma azonban itt is az intimitás volt.

Ezt láthatta meg az említett fiú gyámja, aki a feljelentést is tehette a rendőrségen.

A pedagógust mindenki csinos, jól szituált tanárnak tartotta, és voltak, akik nem is lepődtek meg a botrányos történeten.

Kedves asszonyként ismerték a negyvenes évei elején járó nőt, akinek egy ideje már nem volt férfi az életében.

A videón szereplő tanárnőtől az iskola a botrány kirobbanása után azonnal megvált. A településen már napok óta nem látták, és a közösségi oldalról is törölte magát. Ügyében jelenleg a Kaposvári Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

A történtek jogi következményei kapcsán érdemes tudni: alapesetben az követ el bűncselekményt, aki 14.életévét még nem betöltött gyermekkel bújik ágyba. Ám pedagógus esetében az is 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki 18 évnél fiatalabb diákjával szexel - még akkor is, ha annak beleegyezésével történik az aktus.