A Soros-terv létezik

az MTA elnökjelöltjei, Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társadalomtudományi alelnöke
Budapest, 2011. május 3. Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társadalomtudományi alelnöke részt vesz az MTA 181. közgyűlésén. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Soros-terv létezik, Európában pedig nincsen demokrácia – erről is beszélt a Figyelőnek adott exkluzív interjújában Maróth Miklós. Az akadémikus, orientalista a szíriai polgárháborúról is beszélt és azt is elmondta: a béke első számú feltétele az lenne, hogy a Nyugat hagyjon fel a folyamatos beavatkozással.
Vágólapra másolva!

Sem gazdaságilag, sem kulturálisan nem ésszerű a bevándorlás Maróth Miklós szerint. Az akadémikus azt mondta, „egy muzulmánt egyetlen percig sem érdekli, hogy mi érzékenyek vagyunk- e az ő kultúrája iránt. Ez csak nekünk téma, miközben náluk alapvető elv a hittérítő szándék".

Az orientalista szerint a Soros-terv, abban a formájában, hogy konkrét utasításcsomag, nem létezik, azonban „létezik egy konzisztens, írásban is fellelhető elképzelés az úgynevezett nyílt társadalomról, amely szemmel láthatóan folyamatosan terítéken van a politikában".

Maróth Miklós Forrás: MTI/Kovács Tamás

Maróth Miklós szerint a lényeges kérdéseket anonim, „senki által nem választott, nem ismert, azaz semmiféle felelősséget nem viselő pénzügyi körök döntik el". Hozzátette, ezek a körök hatással vannak a választott politikai testületekre és az uniós intézményekre, vagyis, ahogy fogalmazott, „nincsen demokrácia".

A Széchenyi-díjas filológus beszélt a közel-keleti helyzetről is, szerinte már az izraeli- arab háborút is az európai államok hozták létre. Hozzátette, „a béke első számú feltétele tehát az lenne, hogy a Nyugat hagyjon fel a folyamatos beavatkozással".