Szijjártó Péter: Az illegális bevándorlást meg kell állítani

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Magyarország súlyos vitában áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságával (LIBE) az illegális bevándorlás ügyében, amely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából - közölte csütörtökön Szijjártó Péter a testület brüsszeli ülésén.
Vágólapra másolva!

A kormány elutasítja az illegális bevándorlást és a kötelező betelepítési kvótákat, és továbbra is harcolni fog a magyar emberek érdekeiért és biztonságáért - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetéről rendezett brüsszeli meghallgatáson, amelyről élőben tudósított az Origo.
Hozzátette: az álláspontok a legtöbb kérdésben rendkívül távol esnek egymástól,

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jogállamiság magyarországi helyzetéről tartott meghallgatáson az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) ülésén Brüsszelben Forrás: MTI/Kkm

Senki nem állítja, hogy minden migráns terrorista lenne, de az elmúlt évek ellenőrizetlen bevándorláshulláma igenis lehetőséget kínált a terrorcsoportoknak arra, hogy eljuttassák a tagjaikat Európába, és tény, hogy jelentősen növekedett a terrorveszély az utóbbi időben - tette hozzá Szijjártó Péter. Mint mondta,

Több, Soros György támogatását élvező civil szervezet képviselője bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén. A brüsszeli meghallgatáson Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke kijelentette: az európai uniós alapértékek veszélyben vannak Magyarországon, a kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Rámutatott, utóbbi fogalom "sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát".

Szijjártó Péter reagált az elhangzottakra. Azt mondta: Magyarország egy erős unióban érdekelt, a vitákat pedig a józan ész mentén kell lefolytatni.

- mondta a miniszter. Megjegyezte: Magyarország betart minden nemzetközi jogszabályt.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a vitán elmondta:

az EU-ba újonnan csatlakozó országok számára mást jelent a szuverenitás, mint a nyugati országok számára.

Korábban a jólét elnyomta a nemzeti identitás körüli vitákat, de amikor problematikus időszakok voltak, akkor számos állam úgy vélte, hogy a belső problémáit önállóan szeretné megoldani - tette hozzá. Ezek a tagállami szinten meghozott döntések kapcsán alakultak ki viták az uniós színtérrel - mondta Szánthó. A szuverenitási felfogások mögött identitás viták állnak. Szólt arról is, hogy ezen viták miatt került előtérbe a nemzetek Európája kontra föderális Európa vita is.