Soros él, és beszél hozzánk

Soros György, vélemény
Vágólapra másolva!
Van egy régi japán bölcsesség: „Szólalj meg, hogy lássalak". S mint minden régiben, ami kiállja az idő próbáját, ebben a mondásban is ott lapul az igazság. Soros él, és beszél hozzánk. Ez most már mindenki számára nyilvánvaló, és ez az elmúlt néhány hét legfontosabb „eseménye".
Vágólapra másolva!

Fantomasnak ugyanis elfogyott a türelme. A hazai bevándorláspárti sajtó által csak filantrópnak nevezett milliárdos akarnok égbekiáltó politikai ostobaságról tett tanúbizonyságot. Fantomas levette az álarcát, már nemcsak alapítványai, civil szervezetei, sajtója és baráti politikusai által beszél, hanem önnön alakjában is felkapaszkodott a csatamezőre.

Kezdődött azzal, hogy kitötlötte a magyar kormány által indított Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt (mindenki olvashatta a hét kérdésre adott válaszát), folytatta háromrészes videóinterjújával, amiben tulajdonképpen megerősíti, hogy van neki terve, célja és szándéka: ha rajta múlik, Orbán Magyarországa szorulni fog.

Ezt szolgálná többek között most csütörtökön Brüsszel újabb kísérlete, hogy a LIBE bizottsági ülésén kérdőre vonja Magyarországot. Mindenki tudja miről: jogállamiságról, sajtószabadságról, civilekről stb. És azt is tudja mindenki, hogy ilyenkor mi szokott rendre következni: a Fidesz megint emelkedik majd néhány százalékpontot. A századvég novemberi felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók körében már így is 51 százalékon áll a Fidesz. Senki sem gondolta volna, hogy a kormánypárt hónapról hónapra tovább tudja növelni előnyét, miközben az ellenzéki pártok alatt eltünik a föld.
Ezért is jött Soros György. Az ellenzék őfelsége.
Célját, szándékát, tervét mindenkivel megosztotta: be akar avatkozni a magyar választásokba.
Game Over.

Forrás: Origo

Azzal, hogy Soros él, és beszél hozzánk egyúttal megerősítette, hogy a kormánynak igaza van, amikor a vele szemben folytatott harcot nevezte meg a politikai erőtér meghatározó és döntő kérdésének.
Ugyanaz történik tehát, mint a bevándorláskérdésben. Megmondtuk előre mi lesz, és az lett. Van bevándorláskérdés. Az illegális migráció és a terrorizmus között összefüggés van. Az illegális bevándorlás elszabadulása veszélybe sodorja életmódunkat és kultúránkat.
Vagy másként: Soros György létezik. Tényleg van neki terve. Tényleg támogatja Európa bevándorlók általi megszállását. És akkor innen vissza is térhetünk az előző bekezdéshez, és onnan olvashatjuk tovább, hogy újra visszatérjünk Soroshoz és tervéhez.
Csúnyán fogalmazva a magyar kormány uralja a politikai kontextust. Szebben fogalmazva: igaza van. Csak néhány szám: több mint 2 millió háromszázezer ember töltötte ki a nemzeti konzultációt. Ez brutális. Soha ennyien semmikor. Ennyi emberrel választást lehet nyerni.

Forrás: Origo

Aztán a Századvég felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka formál negatív véleményt Soros Györgyről. Ez a szám magasabb, mint a Fideszt támogatók száma. Még a szocialista szavazók 40 százaléka is elutálja Sorost. A Jobbik szavazóinak 57 százaléka nincs kibékülve a filantróp-állatbaráttal.
A Soros-kérdés hatását tekintve pontosan ugyanúgy működik, mint a rezsicsökkentés, ha így megy tovább, akkor megint fenyeget a kétharmad.

G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettesének, a 888.hu főszerkesztőjének az írása az Origo számára.