Kihallgatták Gyurcsány Ferenc feleségét

2017.11.24. 14:13

Ma délben a kecskeméti NAV központjában kihallgatták Dobrev Klárát abban az ügyben, amelyben Czeglédy Csabát költségvetési csalással gyanúsítják. Gyurcsány Ferenc feleségét azért idézték be tanúként, mert a Gyurcsány-család cége, az Altus több alkalommal is kölcsönt adott a szocialista ügyvédnek, akit 3 milliárd forintnyi adó eltüntetésével vádolnak.

Elismerte Dobrev Klára, hogy több alkalommal is üzleteltek Czeglédy Csabával - egyebek közt ez is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gyurcsány Ferenc felesége tartott ma dél körül, miután kihallgatta őt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága Kecskeméten. Mint arról az Origo elsőként beszámolt, Dobrevet azért idézték be, mert a Gyurcsány-család cége, az Altus 

több alkalommal is kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

Dobrev most beismerte, hogy összesen három alkalommal (tavaly kétszer, és idén egyszer) adtak pénzt a szocialista, és mellesleg a Gyurcsány-család bizalmasának tartott ügyvédnek. 60-90 millió forintos tételekről van szó, amelyek közül - Dobrev Klára állítása szerint - két esetben Czeglédy vissza is fizette a kölcsönt, illetve a meghatározott kamatokat. A harmadik esetben azonban már elmaradt a törlesztésekkel.

Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök felesége nyilatkozik a sajtónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága előtt Kecskeméten 2017. november 24-én. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft. vezetőjét tanúként hallgatták meg a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyében. MTI Fotó: Ujvári SándorForrás: MTI/Ujvári Sándor

A Gyurcsány-Czeglédy szerződésekről azt azért érdemes tudni, hogy ezek olyan profi dokumentumok, amelyeket bankok kötnek az ügyfeleikkel. A szóban forgó 5 oldalas kölcsönszerződésbe például azt is belefoglalták, hogy Czeglédy a teljes vagyonával készfizető kezesként felel a kölcsön visszafizetéséért, valamint rögzítették a késedelmi kamatot és kamatfelárat is. Az Altus viszont vagyonkezeléssel foglalkozik,éppen ezért felmerült a gyanú, hogy voltaképpen tiltott pénzügyi szolgáltatás tevékenysége valósult meg Gyurcsányék és a bukott szocialista ügyvéd között.

Ebből a szempontból is érdekes volt az a megjegyzés, amelyet Dobrev tett Kecskeméten. Először azt mondta, hogy meggyőződése, hogy csupán politikai indíttatású eljárás zajlik, azt ugyanakkor nem merte kijelenteni, hogy Czeglédy ártatlan. 

Azt, hogy bűnös-e, vagy sem, nem tudom eldönteni.     

Ezzel a megfogalmazással igyekezett elütni azt az olvasatát a történetnek, hogy ő és a férje nagy valószínűséggel egy bűnözőt segítettek ki. Merthogy Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Czeglédy Csaba (k) bilincsbenForrás: Origo

A gyanú szerint ez a bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz szóvivője azt mondta: Dobrev Klárának, Gyurcsány Ferenc feleségének és az Altus cégek vezetőjének a Czeglédy-ügyben történt tanúkénti meghallgatásáról azt mondta, mindenképpen tisztázni kell, miért pénzelte a Gyurcsány-féle cég Czeglédy Csaba vállalkozását, hova kerültek ezek a pénzek. Szerinte nagyon úgy tűnik, hogy Czeglédy Csaba stróman volt, és egyre több jel utal arra, hogy az MSZP és a DK illegális pártfinanszírozásáról lehet szó.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK