A fél országot ellepi szombaton a köd

Vágólapra másolva!
Szombatra is a fél országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Szombat reggelre - elsősorban az Alföldön és az Északi-középhegység területén - képződő köd, tartós köd napközben csak lassan szűnik meg. A sűrű köd veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér,Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adták ki a figyelmeztetést.

Kiemelték továbbá, hogy

szombat délutántól a Dunántúl északi részén viharossá fokozódik a szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban kifejtették: a Kárpát-medencét északnyugat felől egy ciklon hidegfrontja közelíti meg, amely szombat este éri el Magyarországot, és vasárnap vonul át az ország felett. Szombaton a köd legtovább az ország északkeleti harmadán marad meg.

Estig legfeljebb néhol lehet gyenge eső, vasárnap hajnaltól várható intenzívebb csapadék, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-14 Celsius-fok között alakul, a tartósan borult, párás helyeken marad 10 fok alatt a maximumérték.

Vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég. Kezdetben többfelé várható csapadék, a dunántúli hegyekben és az Északi-középhegységben havas eső, hő is előfordulhat. A szél erős, akár viharos lehet. Vasárnap a maximumhőmérséklet 4-8 fok között alakul - tette hozzá Szabó Zsanett meteorológus.