Merénylők célpontjai lehetnek a karácsonyi vásárok

Berlin, terrorkészültség, teherautó hajtott a karácsonyi vásár pavilonjai közé crime Horizontal Policemen stand at the site where a truck speeded into a christmas market in Berlin, on December 19, 2016 killing nine persons and injuring at least 50 people.
A berlini rendőrség 2016 óta a karácsonyi vásárokhoz vezető utcákat páncélozott járművekkel zárja le, a tömegben gépkarabéllyal felszerelt rendőrök mozognak.
Vágólapra másolva!
Az európai karácsonyi rendezvények kiemelt célpontjai lehetnek az Iszlám Állam terrorszervezetnek - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

A szakértő szerint azzal párhuzamosan, hogy az Iszlám Állam visszaszorul a közel-keleti térségben,

a veszély Európában fokozódik.

Az Iszlám Államnak ugyanis érdeke, hogy a bizonyítsa, továbbra is hatékony terrorszervezet.

A szakértő egyetértett azzal a feltevéssel, hogy bár az Iszlám Állam területeket veszített, híveket nem, és

volt ideje, hogy felkészüljön egy merényletre.

Berlinben tavaly december 19-én egy teherautó hajtott a karácsonyi vasárba és több embert elgázolt

Forrás: AFP/Odd Andersen

Az elmúlt két évben lehetősége volt arra, hogy számolatlanul telepíteni tudjon terrorista sejteket a világ bármely pontjára, legfőképpen Európába - tette hozzá Horváth József, aki szerint Magyarország még mindig kivételezett helyzetben van, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a biztonsági szervek "lazíthatnának", így idén is arra kell számítani, hogy időről időre járőrökkel, a terrorelhárítás embereivel találkozhatunk az utcákon.

Bécsben egyébként már körbe is vették betonoszlopokkal a karácsonyi vásárokat, így próbálják elkerülni, hogy gázolásos merényletek történjenek.