Rétvári: Több mint 183 ezren vettek részt eddig a Határtalanul! programban

Vágólapra másolva!
Több mint 183 ezer magyar diák vett részt 2013 óta a Határtalanul! programban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A programban magyarországi iskolák hetedikes tanulói az állam támogatásával vehetnek részt osztálykiránduláson a szomszédos országok magyarlakta területein. A program arra is lehetőséget ad, hogy a 9. évfolyamos gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai osztályok

egy közösen megvalósítandó projekt keretében együttműködjenek egy hasonló életkorú, határon túli magyar gyerekekből álló osztállyal.

Rétvári Bence elmondta: 2013 óta 8,7 milliárd forintot fordítottak a programra, amely a kezdeti 396 millió forinttal szemben ebben az évben már 4,1 millió forintból gazdálkodhat.