Nyugtatót tettek az italába, aztán kirabolták

Vágólapra másolva!
Elkábítottak és kiraboltak egy nagyvázsonyi férfit. A rablók – egy férfi és az unokahúga – nyugtatóval elkábították a férfit, aztán elvitték, ami a zsebében volt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi tudott róla, hogy unokatestvére közeli ismeretségben áll az általa is ismert, gazdag férfival. Hallotta egy telefonbeszélgetésüket és, azt is tudta, hogy találkozni fognak.

A férfi ezért elkísérte a találkozóra az unokatestvérét, és a gazdag férfi kávéjába egy étteremben nyugtatót szórt, amitől az elkábult.

A férfi ezután hazament, az unokahúga pedig elkísérte a férfit annak nagyvázsonyi lakásába, ahol

az akkor már öntudatlan férfi zsebéből 16.000 forintot és a kocsijának kulcsát is kivette.

A férfi és a nő ellen vádat emeltek.