Ezt tudnia kell a magyar terrorelhárítókról

TEK, Budapest
Budapest, 2016. március 22. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai és páncélozott szállító harcjárműve a Liszt Ferenc-repülőtér parkolójánál 2016. március 22-én, miután a reggeli brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A szombaton Nigériából hazahozott férfi már a sokadik, akinek a Terrorelhárítási Központ szakemberei segítettek. Volt, hogy egyszerre több embert szabadítottak ki, de olyan is, hogy közel száz embert evakuáltak. Ahogy korábban, most sem fizettek a túszejtőknek.
Vágólapra másolva!

A férfit, akit október 21-én Nigéria partjainál raboltak el, a Terrorelhárítási Központ kommandósai szombaton hozták haza. Kiszabadítása után Hajdu János, a TEK főigazgatója a Magyar Televízióban azt mondta,

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar férfi mellett másik öt embert ejtettek túszul. Ők is szabadon vannak. A magyar szakember szerint

ők mentálisan és fizikálisan is rosszabb állapotban vannak a magyar férfinál.

A főigazgató azt is mondta, hogy az ügy még nem zárult le, a német szolgálatokkal együtt tovább keresik a túszejtőket.

Ahogy fogalmazott

Pedig hasonló esetre, vagyis hogy túszokért fizetni kelljen korábban többször is sor kerülhetett volna. Megkeresésünkre a terrorelhárítóktól kaptunk egy listát arról, hogy kiket szabadítottak ki az elmúlt években. A mostanival együtt összesen nyolc ilyen esetük volt.

  • 2010. október 7-én rabolták el Papp Istvánt Szudánban. Ő az UNAMID-misszió tagjaként érkezett Szudánba. Csak négy hónappal később térhetett haza.
  • A terrorelhárítók egyik legnagyobb külföldi művelete az volt, amikor evakuáltak és Magyarországra hoztak 96 embert, köztük 24 magyar állampolgárt Líbiából 2011. február 27-én.
  • A Terrorlhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozóiroda közösen szabadított ki egy korábban elrabolt embert Thaiföldön 2011. június 17-én.
  • Nem sokkal később Etiópiában kellett egy turisták elleni támadás után a felderítésben és a magyar áldozatok családtagjainak és a túlélőknek segíteniük.
  • 2012. augusztus 13-án raboltak el 3 magyar férfit Szíriában, alig több mint egy hét után már szabadok voltak.
  • Szintén Szíriában raboltak el két embert 2012. április 28-án. Ők nem voltak ennyire szerencsések, több mint egy évig tartottak őket fogva, csak ezután szabadították ki őket. Ezt hosszas felderítő és műveleti munka előzte meg. A két férfit egy komplett banda, 17 fegyveres rabolta el a munkahelyéről.
  • 2014. május 19-én esett fogságba egy magyar férfi Ukrajnában. Őt is fegyveresek rabolták el.
Hajdu János, a TEK főigazgatója és Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese sajtótájékoztatót tart a Szíriában elrabolt két magyar kiszabadításáról Forrás: MTI/Kovács Tamás

A TEK megkeresésünkre azt is elmondta, hogy a hatályos nemzetközi normák betartásával továbbra is részt vesznek a magyar állampolgárok mentésében, a külföldön történt fegyveres konfliktusok, illetve terrorista és túszejtő akciókban.