Hatmilliárd forintból kármentesítik Szekszárd volt vízbázisát

Vágólapra másolva!
Több mint hatmilliárd forintos ráfordítással kármentesítik Szekszárdon a diklór-etilénnel szennyezett, már lezárt vízbázis területét a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program kiemelt projektjének keretében.
Vágólapra másolva!

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a 6,3 milliárd forintos projektre a támogatási szerződést már megkötötték, jelenleg az előkészítési szakaszban a tényfeltárást, tervezést végzik.

Másfél négyzetkilóméternyi a szennyezett terület

A volt szekszárdi vízbázis területén 1993-ban tárták fel az ipari eredetű diklóretilén-szennyezést, ami miatt a kutakat lezárták, majd 2015-ben új ivóvízbázist építettek ki a tolnai megyeszékhely közelében.

A főigazgatóságnak a kormányzati pályázati portálon közzétett összefoglalója szerint az 1996 óta végzett

kármentesítéssel helyenként felszámolták a szennyeződést, de az a legkritikusabb gócokban továbbra is megmaradt,

és terjedését sem sikerült megakadályozni.

A 2010-es adatok alapján a diklór-etilénnel szennyezett terület megközelítette a másfél négyzetkilométert, és a kezelésre szoruló négy gócban összegyűlt vegyi anyag eltávolítása nélkül a szennyezett terület további növekedése várható - írták.

Lelassították a terjedést

A legnagyobb koncentrációjú góc körzetében a szennyeződés kezelése mellett annak valamilyen körülzárása is szükséges, a kevésbé szennyezett gócok esetében a szennyeződés mélysége szűkíti a lehetséges eljárások körét. A végleges műszaki megoldást a teszteredményeket feldolgozó költség-haszon elemzéssel választják ki,

a projekt 2023 őszén fejeződik be.

A szennyezett terület kezelését korábban az országos környezeti kármentesítési program támogatásával és a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. saját forrásából végezték. A szennyezett gócok közelébe új kutakat fúrtak, amelyek szívó hatást gyakoroltak a vegyi anyagra, ezzel az eljárással sikerült lassítani a szennyeződés terjedését.

Jelenleg a hatmilliárd forintos beruházással a faddi Duna-parton kiépített vízbázisról látják el a szekszárdi fogyasztókat ivóvízzel.