Varga Mihály: A nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítménye miatt jár

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Budapest, 2017. október 5. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyarország devizakötvény-cseréjéről tartott sajtótájékoztatón a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2017. október 5-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Idén először van rá lehetőség, hogy nyugdíjprémiumot fizessenek az időseknek - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a budapesti Senectus Idősek Otthona csütörtöki ünnepségén számolt be a nyugdíjprémiumról, ahol elmondta, a Fidesz-KDNP-kormány mindig fontosnak tartotta az idősek életkörülményeinek javítását. 2010-ben egyik első intézkedésük a

nyugdíjak értékének megőrzésére,

annak garantálására irányult.

Kitért arra is, hogy október 1. az idősek világnapja volt, így az egész hónap alkalmat ad az idősek ünneplésére.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Elmondta: idén nemcsak a nyugdíjak inflációs korrekciója történik meg, hanem először nyílik lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére is. Ez egy 125 ezer forintos átlagnyugdíj esetében éves szinten 12 ezer forintnyi, az inflációs korrekció nyomán a nyugdíjba beépülő emelést és plusz

12 ezer forint egyszeri kifizetését

jelenti - részletezte a miniszter.

Az emelt nyugdíjat, illetve a prémiumot novemberben kapják meg a nyugdíjasok.