Simicska unokaöccse rendelte meg a Jobbik lejárató plakátkampányát

Nagy Ajtony Csaba
Vágólapra másolva!
Simicska Lajos unokaöccse és egyben ügyvédje, az Index igazgatótanácsának tagja, Nagy Ajtony Csaba az az eddigi titokzatos magánszemély, aki megrendelte a Jobbik kormányt lejáratni akaró plakátkampányát - írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi napokban Budapest utcáit ismét ellepték azok a plakátok, amelyekkel a Jobbik a kormányt, illetve a kormányhoz közel álló embereket próbálja meg lejáratni.

A Pest megyei Kormányhivatal a törvények megsértése miatt elkezdte eltávolítani az ominózus plakátokat, tekintettel arra, hogy azok kihelyezésével kapcsolatban semmiféle szerződés nem érkezett az erre a célra kialakított internetes felületre, illetve nem töltötték fel a propagandaanyagok listaárát sem, ami szintén kötelező - írja a Magyar Idők.

Közben kiderült, hogy a plakátokat nem más, mint Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd - aki egyben Simicska internetes lapjának, az Indexnek is az igazgatótanácsi tagja, és a közelmúltban Simicska médiabirodalmának eladásáról tárgyalt egy amerikai közvetítővel Simicska nevében - rendelte meg.

Nagy Ajtony Csaba

A Kormányhivatal az üggyel kapcsolatban a következőket közölte a Magyar Időkkel:

„A Pest Megyei Kormányhivatal tudomására jutott – amit több kormányhivatal is megerősített -, hogy a Publimont, óriásplakát helyeket tulajdonló cég ügyvezetője írásban kereste meg a kormányhivatalokat, amelyben arról nyilatkozik, hogy azokat a plakátokat, amelyek eltávolítását korábban a kormányhivatalok a jogsértő kihelyezés miatt elrendelték, Nagy Ajtony Csaba magánszemély rendelte meg. Az érintett kormányhivatalok a plakáthelyek tulajdonosától bekérték a szükséges dokumentumokat.”

Nagy Ajtony Csaba amellett, hogy a milliárdos nagyvállalkozó unokaöccse, benne van az Index.hu Zrt. igazgatóságában és az elmúlt években szinte az összes fontosabb Simicska-érdekeltségben, így a Közgép Zrt-ben, a Mahir Zrt-ben, az Advenio Zrt-ben és a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt-ben is felbukkant.