Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a hirugyelet@origo.hu címre.
Vágólapra másolva!

Hétfőn gyakran növekszik meg erősen a felhőzet, és szórványosan gyenge eső, záporeső is előfordul. A keleti szél megélénkül.

Reggel 9, délután 20 fok körül alakul.

Kedden és szerdán a Dunántúlon nagyrészt erősen, keleten változóan felhős lesz az ég - írja a Köpönyeg.hu. Mindkét nap inkább nyugaton alakul ki kisebb eső, zápor. A K-i, ÉK-i szél gyakran élénkül meg. Erősödik a nappali felmelegedés: több helyen mérhetünk 20 fok feletti maximumokat.

Csütörtökön jelentősen csökken a felhőzet, egyre több helyen süt ki a nap. Csapadék már csak elvétve lehet. 17 és 24 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Pénteken és a hétvégén sok napsütés valószínű, csapadék nélkül. Hűvösek lesznek a reggelek, néhol akár már talajmenti fagy is kialakul. Délutánonként 19-20 fok körüli értékeket mérhetünk.

Ha lemaradt a tegnapról

Boldog névnapot kívánunk!

Szeptember 25. az év 268. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 97 nap van hátra.

Ma a Kendéket köszöntjük.

A Kende férfinév a régi magyar Kündü személynévből származik, ami ótörök méltóságnévből származik. Levédiában és Etelközben az ősmagyar törzsszövetség fejét nevezték így.

Heti mozipremier

  • Tulipánláz
  • Egyenesen át
  • Salamon király kalandjai
  • Anna and the Barbies - Álmatlan
  • Lady Macbeth
  • Black Sabbath the End of the End
  • New York-i afférok
  • British Museum: Hokuszai - A nagy hullámon túl