Lázár János: Sorosnak több szava van Brüsszelben, mint egy képviselőnek

Lázár János, kormány, Miniszterelnökséget vezető miniszter
Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség elnöke
Vágólapra másolva!
Demokratikus gondolkodással érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek „a szava többet ér Brüsszelben, mint egy európai parlamenti képviselőé” - mondta Lázár János a Magyar Időknek adott interjúban Soros György befolyását elemezve.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez a jelenség nem más, mint „az új világelit vircsaftja”.

„Érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek a szava többet ér Brüsszelben, mint egy európai parlamenti képviselőé” Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Mint a hírszerzést felügyelő miniszter elmondhatom: vannak környékbeli országok, amelyekben a Soros-hálózat érdemben befolyásolta a politikai döntéshozatalt, a választások kimenetelét, a kormányok összetételét” - fogalmazott Lázár János. Hozzátette: „Súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak ítélem, hogy Soros által támogatott szervezetek a magyar határra utaztatták az illegális bevándorlókat”.

„Európa nem egy multinacionális cég”

Az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletével kapcsolatban a miniszter kijelentette: „Bízom az uniós vezetők bölcsességében, hogy belátják: nem egyformán gondolkodunk, és a szankciók vagy az erőszakkal kikényszerített központi döntések helyett érdemes meghallani és megérteni a közép-európaiak szavát is. (...)

és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává.

A magyar kormány, a Fidesz-KDNP-pártszövetség és a mögötte álló szavazótábor szerint a bevándorlás intézményesítése, vagyis a betelepítés legföljebb a multinacionális nagyvállalatok munkaerőhiányára lehet válasz” - fogalmazott Lázár János. „Szerintünk Európa nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma.

hanem az európai polgároknak.”

Utalt „a nyugat-európai liberális bevándorláspolitika egyre látványosabb kudarcaira” is.

Korrupció, oktatás és egészségügy

Lázár János beszélt arról is, hogy 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.

Tény, hogy az utóbbi harminc év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró beruházása volt, ahol több száz milliárd forintot loptak el a korábbi MSZP-SZDSZ-kormány idején” - mondta.

„Persze a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól” - mondta. Arról is beszélt, hogy az európai uniós pénzek felhasználása kapcsán „jobban állunk, mint az uniós átlag, hiszen 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja”. Minden feljelentést kivizsgálnak, „ettől függetlenül fel kell készülnünk arra, hogy az ellenzék a kampányban a korrupció vádjával támad majd folyamatosan”.

Az egészségügyről Lázár János azt mondta, hogy egyszerre jeleníti meg a XIX. és a XXI. századot. „Az infrastruktúra fejlesztése terén rengeteget fejlődtünk, az orvosok, illetve az ápolók béremelése is jelentős volt az elmúlt három évben, és javult a járóbeteg-ellátás színvonala is, miközben Budapest egyes kórházaiban a betegek aggasztó állapotokat tapasztalnak.” Erről azt mondta,

jelentős eltérések vannak egyes intézmények között,

de még a kórházakon belül az egyes osztályok színvonalában is lényeges különbségek vannak. „A felújításokat a műtőknél kezdtük, amiből a beteg nem sokat érzékel, de amikor a beavatkozás után átkerül a kórterembe, és ott omladozó vakolatot lát, akkor az alapján ítéli meg a kórházi állapotokat.”

tette hozzá. Az oktatásról a miniszter azt emelte ki: a kormány nem csupán az intézményeket vette át, hanem kifizetett 1200 milliárd forint önkormányzati adósságot, amelynek jó része az iskolák finanszírozásából állt elő. „Az infrastruktúra megújítása mindenhol zajlik, tantermek, uszodák, tornatermek, óvodák és bölcsődék épülnek.” Már félmillió gyerek étkezik ingyen, és összesen 1,1 millió tanulónak biztosítják ingyenesen a tankönyveket - sorolta Lázár János.