Két gázolás miatt is késnek a vonatok

Vágólapra másolva!
Halálra gázolt egy embert egy Budapestre tartó vonat Maglód és Rákoshegy között pénteken, emiatt 20-30 percet késnek a szerelvények az újszászi vonalon – közölte a Mávinform és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Vágólapra másolva!

A vasúttársaság közleményében azt írta:

Maglód és Rákoshegy között, a nyílt vonalon elgázolt egy embert a Brassóból Budapestre tartó Transsylvania InterCity.

A helyszínelés végéig, várhatóan estig csak egy vágányon járhatnak a vonatok, ezért a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon 20-30 perces késésekre kell számítaniuk az utasoknak.

Továbbá az OKF honlapján közölte:

halálra gázolt egy embert a Szolnok felől a Keleti pályaudvarra tartó vonat Ecsernél.

A vonaton utazók közül senki nem sérült meg. A fővárosi hivatásos tűzoltók segítenek a mintegy kétszáz utasnak átszállni egy másik vonatra.