Gyurcsány lelkésszel fenyegetett meg egy tévést

Gyurcsány Ferenc 2017. május 1. DK
Vágólapra másolva!
Tegnap történt, hogy Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója bevonult a börtönbe a Sukoró-ügyként ismert korrupciós botrányban játszott szerepéért. Császyt hűtlen kezelés vádjában találták bűnösnek, amiért 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték. A 2008-as kamu telekcsere kapcsán Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnökkel szemben is nyomoztak, de ő végül megúszta, hogy bíróság elé álljon. Valamiért mégis úgy érezte, hogy erkölcsi kötelessége személyesen elbúcsúznia Császy Zsolttól, ezért a DK-s potentátokkal az oldalán kivonult a tököli börtön bejáratához. A Keresztapába illő jelenet nem csak azért volt kínos, mert Gyurcsány előadta, hogy az MNV-igazgató tulajdonképpen ártatlanul fog ülni, hanem mert eközben az őt faggató Echo TV-s riportert sikerült Iványi Gábor SZDSZ-es lelkésszel megfenyegetnie. Felkavaró videó következik.
Vágólapra másolva!

Sukoró-ügyben az elmúlt lassan 10 évben nagyjából tényleg mindent kiderítettek már a hatóságok: Joav Blum izraeli befektető hoppon maradt, a magyar állam nem nyelte le az egy milliárd forintos veszteséget egy kamu telekcserével,

Tátrai Miklós MNV-vezér 3,5 évet kapott, és tegnap Császy Zsolt értékesítési igazgató is megkezdte 2,5 éves börtönbüntetését.

Tegnap aztán a DK elnöke a hóna alá vette a pártja húzóneveit, és együttesen kivonultak a tököli börtön bejáratához, hogy elsirassák Császy Zsoltot, aki "egy koncepciós per, meg a nagypolitika áldozatául esett". Hát, hogyne! A per olyan koncepciós volt, hogy 2009 óta tart, és nem csak Schiffer András tett feljelentést az ügyben, hanem még az igen tisztelt Bajnai Gordon is arra utasította miniszterelnöksége idején az először mindent rendben találó pénzügyminiszterét, Oszkó Pétert, hogy bírósággal mondassa ki, hogy a Gyurcsány által koordinált telekcsere szerződése semmis. Ami aztán 2012-ben meg is történt.

Szóval a tényektől mit sem zavartatva Gyurcsány elnök úr és hithű stábja megszállták Tökölt, az ott előadott egyfelvonásos darab viszont mégsem azért volt a legkínosabb, mert iszonyúan emlékeztetett a Keresztapa hangulatára, hanem mert a DK elnöke még az ott forgató tévések egyikével is sikeresen összeakaszkodott. De még hogyan!

Gyurcsány Ferenc, a dumakirály Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az Echo TV riportere ugyanis annyira felbosszantotta az ellenzéki politikust a Sukoró-ügy kapcsán megfogalmazott kérdéseivel, hogy első körben visszakézből "szeretethiányosnak (?), tisztességtelennek és előítéletesnek" titulálta az újságírót, aki ráadásul örül annak, ha a politikai ellenfeleit megalázzák. A riporter azért felvetette Gyurcsánynak, hogy a Kúria öt év pereskedés után mondta ki Tátrai és Császy bűnösségét, vagyis az ő öröme édes mindegy ebben a történetben, amely érvtől az ex-kormányfő hirtelen le is fagyott. De csak egy ideig, utána rutinos módon az egyszer már elsütött, 30 ezüstös örökzöldjével vágta ki magát a bénultságából.

Gyurcsányt mindenesetre zavarhatta, hogy felsült, mert később ismét megtalálta az újságírót egy egészen zseniális szöveggel.

Konkrétan azzal állt elő, hogy az Echo TV riportere a hétvégén menjen és gyónja meg a bűneit, ha pedig nincs kinél, akkor (itt az ugyancsak ott parádézó Iványi Gábor SZDSZ-es lelkészre mutatott) tudja ajánlani a háta mögött álló lelkészt, aki majd őt "gondos penitenciával (elégtétellel) szembesíti". Ilyen nincs, de mégis van, hiszen az egészen elképesztő csörtéről videó készült, és most mindenki meg is nézheti.