Két terrortámadás Európa legnagyobb fővárosaiban egy nap alatt

security Horizontal
Párizs központjában egy járőröző katonára támadt késsel egy muszlim férfi
Vágólapra másolva!
Szinte bármely lakásban lehet olyan eszközöket találni, amelyből össze lehet állítani egy olyan bombát, amelyet Londonban használtak pénteken - mondta az Origónak egy tűzszerész a negyven sérülttel járó merénylettel kapcsolatban. És még ennél is kevesebb kell ahhoz a támadáshoz, amit Párizsban hajtottak végre, ahol egy terrorista késsel támadt egy katonára. Ilyen korábban, vagyis hogy két nagy európai fővárosban is terrortámadást kövessenek el egy napon belül, még soha nem történt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években szinte mindennapossá válták a terrortámadások. Csak idén legalább 46 ember halt meg Európában az ISIS-hez köthető támadásokban, és több százan megsérültek.

Londonban egyetlen támadásban négyen haltak meg márciusban, és negyvenen megsérültek, amikor egy férfi teherautóval a tömegbehajtott, majd késsel az emberekre támadt.

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Tayfun Salci

Aztán Manchesterben egy olyan koncerten robbantottak, ahol szinte kizárólag tizenévesek voltak.

Csak ott 22 ember halt meg, és közel hatvan fiatal sérült meg.

Augusztusban pedig

Barcelonában 13 embert gázolt halálra egy muszlim férfi, hatvanat pedig megsebesített.

Ez csak néhány a terrortámadások közül, olyan azonban, ami múlt héten pénteken fordul elő, korábban még soha nem történt. Akkor ugyanis egyetlen nap alatt két támadás is történt két különböző európai fővárosban.

Előbb

Párizsban hajnali 6.30-kor egy férfi késsel támadt egy katonára,

aztán

9.00 óra után pár perccel bomba robbant az egyik londoni metrón.

Vagyis a két támadás között alig két és fél óra telt el.

Londonban csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, hogy nem halt meg több száz ember. Ha ugyanis

a bomba egy zárt helyen robban, sokkal nagyobb károkat tud okozni, ráadásul onnan értelemszerűen menekülni sem lehet.

Az esetről az egyik térfigyelő kamera felvételt is készített. Ezen jól látszik a festékesvödör, amiben a bombát elrejtették.

Az általunk megkérdezett tűzszerész azt mondja, még ha házilag barkácsolt bomba volt is a londoni, akkor is nagyon komoly károkat okozhatott volna. És okozott is, hiszen több mint negyven ember sérült meg.

– mondja Gaál Tamás.

A történtek után Nagy-Britanniában a legmagasabb szintű terrorkészültségi fokozatot rendelték el. Attól tartottak ugyanis, hogy újabb támadások történhetnek. Csakhogy pont a hasonló támadások ellen nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen védekezni. A szakember szerint ugyanis a londoni metrón használt bombát olyan anyagokból készíthették, amely bármelyik háztartásban megtalálható.

Forrás: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Még ennél is egyszerűbb egy olyan támadást végrehajtani, mint Párizsban. Hiszen bármennyire is profánul hangzik, ahhoz azonban nem kell más, mint egy kés. No és persze egy fanatikus terrorista.

Forrás: AFP/Ludovic Marin

"Ezek a támadások bárhol előfordulhatnak-e? Azt gondolom, hogy igen, tekintettel arra, hogy ezek rendkívül primitív módon végrehajtható terrortámadások, beleértve ezt a házilag készített valamilyen robbanószert, ami végül is nem robbant fel." - mondja dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutató Központ igazgatója.

„Izraelben megtanultak védekezni ezek ellen. Ha megnézzük, hogy kb. 450 terrortámadásra került sor 2015 óta, és ezeknek 55-56 halálos áldozatuk volt, és összehasonlítjuk az európaiakkal, amik nem érték el a 30-at, és mégis 300 akármennyi halálos áldozata van, akkor azt lehet mondani, hogy az ilyen primitív terrorizmussal szembeni fellépésnek még vannak lehetőségei Európában." Szerinte ezek védhetőek lennének. Ehhez a rendőrség és a mentők gyors reakcióideje a döntő, az pedig szervezés kérdése, hogy a lehetséges támadások helyszínén legyen olyan ember, aki meg tudja akadályozni a merényletet, vagy közbe tudjon lépni.