Gyurcsány elszólta magát: bevallotta a korrupciót

Gyurcsány Ferenc 2017. május 1. DK
Vágólapra másolva!
Elszólta magát Gyurcsány Ferenc egy vidéki fórumán, ahol egyértelműen kijelentette, hogy kormányzása alatt az állami beruházások vállalkozóitól 20 százalékot elkértek, és ez volt kormányzása alatt a politikai korrupció csúcsa. A bukott miniszterelnökhöz több korrupciós ügy is kapcsolódik. Egyik ezek közül a 4-es metró beruházása, ami ellen az EU csalás elleni hivatala is vizsgálatot indított. A metróberuházásból Gyurcsány-kormányzása alatt 166 milliárd forintot lophattak el. Legutóbb pedig Oláh Lajosról, Gyurcsány egyik parlamenti képviselőjéről derült ki, hogy testvérének svájci-angol offshore cége van.
Vágólapra másolva!

Ismét elszólta magát Gyurcsány Ferenc a kormányzása alatti korrupcióról. A DK elnöke dunaújvárosi lakossági fórumán, miközben a jelenlegi kormányt szidalmazta, beismerte, 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra kért pénzek húsz százalékát - derült ki az Echo TV által készített felvételből. Megjegyezte, hogy akkoriban ez volt a politikai korrupció csúcsa.

A DK elnöke szó szerint azt mondta: "Ezek ráadásul rafinált emberek, kérem szépen. Ezek az igazi nagy lopást nem úgy hajtották végre, hogy visszakértek a beruházásból húsz százalékot, hát van ilyen is közöttük.

Korábban ez volt a politikai korrupció csúcsa."

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a kormányzása alatti korrupcióról egy dunaújvárosi fórumán szólta el magát Forrás: MTI/Soós Lajos

Gyurcsány: Jobb, ha nem tudjuk

„Én voltam ennek a pártnak az elnöke.

jelentette ki 2013 októberében egy pódiumbeszélgetésen Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány később úgy próbálta tompítani szavait, hogy valójában nem is illegális pénzekre gondolt, azt viszont

nem volt hajlandó elárulni, akkor mégis milyen pénzekre utalt.

Az biztos, hogy nagy sumákságok folyhattak a háttérben („jobb, ha nem tudjuk").

Furcsa cég Gyurcsány képviselője közelében

Mint arról kedden beszámoltunk, lobbipénzeket, titokzatos párttámogatásokat és

MSZP-s potentátok energetikai ügyleteiből befolyt nyereségét „nyelhette el"

2011 előtt az a svájci-angol „offshore" cég, amelynek többségi tulajdonosa 2016 januárja óta Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő testvére. A PestiSrácok.hu forrásai szerint alappal feltételezhető, hogy Oláh Alekszandr László csupán stróman, és rajta keresztül valójában politikus bátyja irányíthatja a társaságot, aki nem mellékesen Gyurcsány Ferenc hűséges embere.

Minden idők egyik legnagyobb korrupciós botránya

Gyurcsány Ferenc és a korrupció kapcsolata a 4-es metró elleni OLAF-vizsgálat során is felmerült. Egyértelmű Gyurcsány Ferenc és a szocialista-szabaddemokrata politikusok felelőssége minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, az Alstom-ügyben - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, miután tanúként meghallgatták a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikus még elszámoltatási kormánybiztosként vizsgálta az ezer sebből vérző beruházást, ennek eredményeiről számolt be a hatóság előtt. Elmondta, hogy a 4-es metró szerelvényeinek beszerzése során a költségek harmadát, mintegy

166 milliárd forintot egyszerűen elcsalták.

Az Alstom-botrány Gyurcsány-kormányzásához kötődik Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az ügy előzménye, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat állapított meg, amelyek becsült pénzügyi összhatása mintegy 166 milliárd forint. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a beruházás szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt is feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.