Vonát kritizálta egy nyugdíjas, erre a Jobbik tévéje megtámadta a saját lakásán

Jobbik majális és Vona Gábor beszélgetés a Hajógyári szigeten
Jobbik majális és Vona Gábor beszélgetés a Hajógyári szigeten 2017 május 1-én
Vágólapra másolva!
Az korábban is sokak számára egyértelmű volt, hogy Vona Gábor nem tűr semmiféle kritikát, azonban a legújabb, nyugdíjasokkal kialakult alantas konfliktusa során már leplezni sem próbálja. A Ripost írta meg, hogy az álbaloldali fordulattal próbálkozó párt és médiája odáig süllyedt, hogy miután egy nyugdíjas, Pataki István nemtetszését fejezte ki a pártelnökkel kapcsolatban, a Jobbik tévéje, az N1TV rekordgyorsasággal megkereste a lakásán. Tegnap pedig a Jobbik megfélemlítő különítménye betört a Ripost szerkesztőségébe is. A nyugdíjasok fenyegetése után tehát már azokat az újságírókat is üldözi a Jobbik, akik a nyugdíjasokat akarják megvédeni. Ráadásul, mivel egyre több szimpatizáns vetette fel a Jobbik Facebook-oldalán, hogy el kellene venni a nyugdíjasok szavazati jogát, az a kérdés is felmerül: egy párt, amelyik azon gondolkodik, hogy például a kevésbé tanult embereket nem engedi szavazni, esetleg ezt tervezi a nyugdíjasokkal is? A tegnapi szerkesztőségi támadás miatt érdemes felidézni, hogyan támadta meg a Jobbik tévéje a Vonát bíráló, idős embert.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor azt a célt tűzte ki Simicska Lajos milliárdos vállalkozó „hatása" alá kerülve, hogy a Jobbik hatalomra kerüljön. A párt múltját ismerők pontosan tudták, hogy nem vállalkozott könnyű feladatra a pártelnök.

Nagyon úgy néz ki, hogy Vona személyisége, autoriter vezetési stílusa is akadálya az antiszemita és korrupciós botrányokkal teli Jobbik konszolidációjának.

Az édeskés mázon már jó ideje dolgozik a párt marketingcsapata, persze nem nagy eredménnyel. A legújabb botrány is azt mutatja, hogy a párt lényege, szellemisége a kommunikációs trükkök ellenére ugyanaz maradt.

Sorosékra azért számíthat Vona

Érdekes, hogy az ellenzéki média (főleg Soros blogja, a 444) mennyire érzéketlen volt Vona nyugdíjasgyalázásával kapcsolatban. Remegő kezű, gonosz nyugdíjasokról írt Vona, akiknek a szájából ömlik a szennyvíz. Ha esetleg egy kisvárosi, fideszes önkormányzati képviselő a fenti aljasságok tizedét írta volna a Facebookon (persze normális ember hogyan is írhatna ilyet), akkor például a HVG egy hónapja ezen jajgatna. De most nem. Érdekes: a világ egyenlőségéért annyit harcoló liberális, baloldali médiumokat valahogy ez nem érdekelte. Vona aljas mondatai a szélsőségesen gondolkodó jobbikosok számára ötletet, felhatalmazást adtak, hogy gyűlöljék a nyugdíjasokat, hogy megfélemlítsék őket, hogy bántsák őket, hogy őket okolják, amiért csökken a Jobbik támogatottsága. De ezt az ellenzéki médiumok nem hajlandók tudomásul venni.

Vona Gábor egyre kevésbé tűri a kritikát, viszont egyre szívesebben összefogna a baloldallal Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hiszen az ellenzék baloldali, liberális része - elég megnézni az ellenzéki televíziók beszélgetős műsorait - reménytelennek látja a baloldal győzelmét. Visszatérő gondolat: emiatt a Jobbikkal így vagy úgy, de meg kell egyezni.

Természetesen Vonával (Simicskával) nem nagy feladat megállapodni. A választóikkal lesz nehezebb. Mert nehéz elképzelni, hogy mondjuk egy olyan baloldali ember, aki Kovács Lászlóban bízott, vagy egy olyan liberális gondolkodó, aki számára mondjuk Fodor Gábor szimpatikus, hirtelen képes lesz egy antiszemita, rasszista, idős embereket gyűlölő pártra szavazni.

És itt jön az ellenzéki médiumok szerepe. Láthatóan az a feladatuk, arra kaptak utasítást, hogy el kell felejteni (pontosabban: felejtetni) az emberekkel a Jobbik múltját és jelenét. Ha nyugdíjasok félnek a Jobbiktól, akkor azt kell hazudni, hogy nem is félnek, hiszen nincs is mitől.

De hát azért a Jobbiknak is több mindent kellene tennie, nem elég az ellenzéki segítség. Például bocsánatot kérni sürgősen az idős emberektől, és kivizsgálni, hogy párttévéjük hogyan törhetett rá a Vonát bíráló, idős emberre. És nem kellene utána betörni a nyugdíjasokat védő újságírókhoz.

Jobbik-féle néppártosodás = ha valakitől kritikát kapunk, megtámadja a tévénk

A Ripost számolt be elsőként Pataki István esetéről, akinek a Jobbik-tévé, az N1TV megjelent a lakásán. Információik szerint úgy találtak rá az idős családfőre, hogy törvénytelenül szerezték meg az adatait. A pártállami időket idéző, fenyegető látogatás oka az volt, hogy a Jobbik egyik helyi rendezvényén, ahol a pártelnök is jelen volt, Pataki keményen bírálta Vona politikáját. A Jobbik tévéjének munkatársai nem árulták el, honnan jöttek, és a kameraállás is olyan volt, hogy a létező legkedvezőtlenebb képet mutatták a nagy melegben félmeztelenre vetkőzött interjúalanyról. A sajtóetikai kérdéseket is felvető akciónak nyilvánvalóan az volt a célja, hogy a kormánypártokat támogató Patakit megalázzák, és véleményéért bosszút álljanak.

Bejött a Jobbik üzenete a jobbikosok körében, többen elvennék a nyugdíjasok szavazati jogát

A vele ellenkező véleményeket nehezen viselő pártelnök ez után megfuttatta a videót a Facebookon, ami sajátos reakciókat váltott ki. Többen a nyugdíjasok szavazati jogának jogosultságát is megkérdőjelezték. Az egyik hozzászóló szerint

Egy másik hozzászólásban pedig azt írták, hogy

A következő komment is tökéletesen beleillik a sorba, hiszen egy erősen jobbikos beállítottságú férfi nem engedne egy nyugdíjast sem szavazni, „csakis dolgozó magyar embert".

Vona Gábor egy nyugdíjassal beszélget. Színjáték lenne? Forrás: MTI/Kovács Attila

Az elmúlt hetek eseményei után jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lehet Vonának a célja a nyugdíjaskérdésben. A pártelnök „radikális" Facebook-bejegyzése tudatos húzás, vagy csupán véletlen elszólás volt? Korábban megírtuk, hogy a Jobbik sosem állt igazán az idősek pártján, pár évvel ezelőtt fiataloknak szóló üzenettel plakátolták tele az országot. Ha a Jobbik történetét nézzük, akkor egyáltalán nem áll távol a párttól, hogy generációs megosztásra játsszon, az elmúlt években többször is negatívan nyilatkoztak az idősebb korosztályról, így Vona feltehetően előre megírt forgatókönyvből játszik.

A pártelnök abszurd célja az lehet, hogy saját pártját lendületes, fiatalos pártként pozicionálja, egy 21. századi imidzset adjon neki, ahol nincs helye a nyugdíjas rétegnek és az ő sérelmeiknek.

Taktikája sikert aratott a saját szimpatizánsai körében, sokan közülük önként vesznek részt a Vona által meghirdetett generációs harcban, ennek a tartós politikai hozadéka erősen kérdéses. Főleg úgy, hogy a megfélemlítő akcióikkal túllőttek a célon.

Ki utasította az N1TV munkatársait a lejárató riport készítésére?

Régóta tudvalevő, hogy az N1TV a Jobbik párttévéjeként működik, amely rendszeres támogatásban részesül a Jobbik pártalapítványától. A televízió üzenetei tökéletesen összhangban vannak a párt központi kommunikációjával. Erre garancia a televízió két médiamunkása, Szilvási Péter és Molnár Mátyás, akik korábban az akkor még a KGBélának nevezett, kémkedési ügyben érintett jobbikos Kovács Béla helyi asszisztensei voltak. Szilvási Péter a Barikád TV riportereként a budapesti Fehér Házban kérdezett országgyűlési képviselőket arról, melyik félnek adnak igazat az izraeli-palesztin konfliktusban. Szerencsére Szilvásinak továbbra is helye van a most éppen álbaloldali fordulattal próbálkozó Jobbik médiahálózatában. Ő egyébként Vona testőre volt, a táskahordozójának is nevezik, és a Ripost információi szerint igen jó viszonyban van Vona feleségével is.
A legfontosabb kérdés az, hogy pontosan kinek az utasítására készült Pataki István lejáratására a videó? Kinek a felelőssége, hogy a kommunista időket idéző módon próbálnak megfélemlíteni olyan embereket, akiknek más a véleményük? Hogy támadhatnak meg egy nyugdíjast a saját otthonában? Hogy mernek rátörni egy szerkesztőségre csak azért, mert védik a nyugdíjasokat?

Kérdések Vonához

Vona Gábortól több kérdésre szeretnénk választ kapni. Egyrészt: mi a véleménye arról, hogy párttévéje megtámadta az elnök bírálóját, tudott-e róla? Hogyan szeretné megvédeni a miatta zaklatott idős embereket? Tudott-e arról, hogy a nyugdíjasokat védő szerkesztőséget meg fogják támadni az emberei? Másrészt: képviselőjük, Dúró Dóra azzal a gyalázatos ötlettel állt elő, hogy vegyék el a választójogot azoktól, akiknek nincs általános iskolai végzettségük. Mivel a Jobbik és saját Facebook-oldalán a nyugdíjasgyűlölő hozzászólók folyamatosan felvetik, hogy el kellene venni a választójogot a nyugdíjasoktól, van-e ilyen terve a Jobbiknak?

Kérdéseinket elküldtük Vona Gábornak, de érdemi választ nem kaptunk.