A horvát náci azért barátkozik a jobbikosokkal, mert jól megértik egymást

frano cirko
Vágólapra másolva!
Többéves múltra tekint vissza a Jobbik és a horvát Megújulás Generációja névre hallgató fasiszta párt elnökének a kapcsolata. Frank Cirko azt mondta, azért barátkozik Vona Gáborékkal, mert a párt tagjai osztják a nézeteit. Azzal kapcsolatban, hogy náci karlendítésen kapták, úgy védekezett, hogy csak viccelt.
Vágólapra másolva!

Nagyon jó az együttműködés, a Jobbikról nagyon pozitív véleménnyel vagyok - ezt nyilatkozta Frank Cirko szerdán az M1 híradójának Zágrábban. A horvát Megújulás Generációjának elnöke, akit a horvát közvélemény gyakran elővesz a fasiszta és homofób ideológiája miatt, azt magyarázta a csatorna riporterének, hogy öt-hat éve működik együtt a Jobbikkal, a kapcsolat pedig azon az alapon nyugszik, hogy a pártban olyan emberekkel ismerkedett meg,

Azt fejtegette, hogy azért is pozitív a véleménye Vona Gábor antiszemita pártjáról, mert a Jobbik egyetért vele abban, hogy a horvátoknak és a magyaroknak együtt kell működnie. Frank Cirko jobbikos szimpátiájának mindenesetre az is oka lehet, hogy ahogy Vonáéktól, úgy tőle sem áll messze a radikalizmus, még ha ez ellen tiltakozik is. "Jogi lépéseket fontolgatok azokkal szemben, akik nácinak neveznek, a jövőre koncentrálok" - szögezte le. Ez érthető is, hiszen a múltjában finoman szólva is vannak problémás részletek.

Frano Cirko (jobbra középen) és Vona Gábor találkozója Forrás: TV2

Az egyik ilyen, hogy azzal szerzett magának ismertséget a horvát politikában, hogy előszeretettel használta a nácik jellegzetes karlendítését. Ez utóbbi kapcsán most azzal védekezett, hogy ez

csupán egyfajta tréfálkozás volt a részéről.

Igaz, hogy csinált ilyesmit, de hát mindenki volt fiatal. A homofóbiát viszont, úgy tűnik, még mindig nem nőtte ki, a horvát Index hírportál nemrégiben írt arról, hogy Dél-Zágráb "tele van a kisminkelt, homofób, szélsőséges jobboldali politikus plakátjaival". Ezeken egy fotó szerepel, amelyen Cirko egy barátjával kirúzsozva, összeölelkezve pózol, így provokálva a horvát melegfelvonulás résztvevőit.

Amikor Szilágyi Györgyöt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét megkérdezték a horvát nácik és az álbaloldali fordulattal próbálkozó Jobbik viszonyáról, a politikus azzal hárított, hogy kvázi semmiről sem tud. "A Jobbik nem vizsgálja, hogy ki és milyen múltbéli dolgokat követett el, amellyel a párt nem ért egyet" - állította.

Persze a kérdés, hogy tényleg nem ért-e egyet, ugyanis ahogy a horvát szövetségestől, úgy a Jobbiktól és Vona Gábortól sem áll távol egy kis antiszemitizmus.

A Jobbik napraforgó elnökéről azt is lehet tudni, hogy lelkes híve Julius Evola munkásságának, aki viszont lelkes és hithű fasiszta volt. A szélsőséges filozófust a Mussolini követőiből verbuválódott utódpárt, az Olasz Szociális Mozgalom, az MSI (Movimento Sociale Italiano) köreiben eszmei bálványként tartották számon. Vona az ő könyveinek nagy gyűjtője. Vona és Cirko is rajong a náci relikviákért. Cirkót gyakran fotózzák olyan pólóban például, amelyen a 24 év börtönre ítélt háborús bűnös, Ante Gotovina arcképe látható.

Mind a ketten gyűjtik a náci Németország időszakából származó fasiszta jelképeket. Egyes források szerint szívesen cserélgetnek is egymás között a történelem gyalázatos időszakából származó dolgokat. Cirkó különösen a náci rohamsisakokért rajong, gazdag gyűjteménye van. Vona Gábor is vonzódik a náci korszak emlékeihez. Amikor korrupciós ügybe keveredett gazdája, Simicska Lajos plakátjaival kapcsolatban, szűkebb társaságban arról beszélt, hogy biztos házkutatást akarnak nála tartani, hogy előássák az egyenruha-gyűjteményét. Vonáról köztudott, hogy több náci egyenruhát is tart budai luxusvillájában, és néhány kiválasztott vendégének büszkén mutogatja is.