Őrizetbe vettek egy drogdílert

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek egy férfit, aki kábítószert terjesztett a fővárosban a X. kerületi Hős utcában - közölte a rendőrség szerda este honlapján.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a X. kerületi járőrök szerda hajnalban fogták el a 33 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint

napi rendszerességgel árusított különböző kábítószerféléket.

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására - olvasható a rendőrségi közleményben.