Visszaállhatnak dolgozni a nyugdíjasok, ha akarnak

nyugdíjas munkavállaló
Vágólapra másolva!
Akiknek még van kedvük és energiájuk dolgozni a nyugdíjba vonulás után, az újonnan létrehozott nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül akár a vendéglátásban is kipróbálhatják magukat.
Vágólapra másolva!

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, az országgyűlés júniusban fogadta el a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabályt, és nemsokára meg is alakulnak majd az első ilyen szerveződések.

A programtól azt várják, hogy a nyugdíjasok munkába állásával

több üres álláshelyet tudnak feltölteni,

illetve csökkenthetik a generációk közötti szakadékot, a tapasztalatok átadását. A dolgozó nyugdíjasok természetesen bért is kapnak majd, ezzel ki tudják egészíteni a havi nyugdíjukat.

Magyarországon

több mint kétmillió nyugdíjas él.

Nyitrai Zsolt elmondta, 2010 óta 23 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ezzel párhuzamosan csökkent az élelmiszerek áfája, illetve sikeres volt a rezsicsökkentés is, melynek köszönhetően évente akár 100 ezer forintot is spórolhatnak a nyugdíjasok.

Forrás: Mint Images/© Mint Images/Mint Images

Monspart Sarolta, az Idősek Tanácsának tagja úgy fogalmazott, sok nyugdíjas érezheti úgy, hogy elérve ezt a kort már nem számít a társadalom hasznos tagjának. Nekik nyújthat aktív nyugdíjas éveket a szövetkezet.

A jogszabály szerint nyugdíjas-szövetkezetet legalább tíz tag alapíthat. A dolgozó nyugdíjasoknak jövedelmük után

15 százalékos szja-t kell fizetniük,

ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják.

A kormány azt várja, hogy elsősorban a kereskedelemben és a vendéglátásban lesz szükség a nyugdíjas dolgozókra.