Orbán Viktor: Szabadkáig épülhet a hódmezővásárhelyi villamos

Orbán Viktor; Almási István
Hódmezővásárhely, 2017. május 26. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester megérkezik a Modern városok program keretében a kormány és Hódmezővásárhely városa közötti együttműködési megállapodás aláírására a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal dísztermébe 2017. május 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Hódmezővásárhelyen, miután a Modern városok program keretében megállapodást írt alá a város polgármesterével, Almási Istvánnal.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő a polgármesterrel tartott sajtótájékoztatón a megállapodást ismertetve kiemelte: támogatják egyebek mellett a helyi ipari park fejlesztését, bővítését, a feldolgozóipari vállalkozások városba települését, naperőműpark létesítését, könyvtár építését, iskolák felújítását, szakképzési intézmények fejlesztését, külterületi kerékpárutak építését, valamint a Zrínyi Miklós-laktanya infrastrukturális fejlesztését.

Orbán Viktor miniszterelnök és Almási István polgármester megérkezik a Modern városok program keretében a kormány és Hódmezővásárhely városa közötti együttműködési megállapodás aláírására Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Almási István hangsúlyozta: előremutató és hasznos tárgyalást folytattak a miniszterelnökkel, és olyan megállapodást írtak alá, amely a további fejlődés ígéretét hordozza magában. A hódmezővásárhelyiek nyertesei a szerződésnek, amely új távlatokat nyit a város életében - jelentette ki.

Tram Train: Ésszerű keretek között lehet szó róla

A kormányfő bejelentette:

100 hektárral bővítik a város ipari parkját,

az önkormányzat feladata, hogy az új területet működő beruházásokkal megtöltse. Továbbá a kormány anyagilag támogatja azokat a vállalkozásokat, amelyek mezőgazdasági feldolgozó ipar létrehozásával keresik fel Hódmezővásárhelyt.

A Terület és Településfejlesztési Program keretében 10 milliárd forintot kap Hódmezővásárhely, ahol épül az északi elkerülő út is, így 18 ezer járműtől mentesül naponta a település. A miniszterelnök a Tram Trainről, a helyközi villamosról kijelentette: szükség van a beruházásra, de ésszerű áron és keretek között kell megvalósítani. Ezt azonban nem csak Hódmezővásárhely és Szeged között kellene megépíteni, hanem Szabadka-Szeged-Hódmezővásárhely között. A szerbekkel megkezdik az egyeztetéseket a jövőben.

Több új beruházás is lesz Hódmezővásárhelyen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Modern városok program keretében eddig összesen

3400 milliárd forint értékben kötöttek megállapodást

23 várossal - mondta Orbán Viktor. A kormányfő a programot összefoglalva hangsúlyozta: a megállapodások alapját az önkormányzatok adósságkonszolidációja jelentette, az összes települést illetően 1369 milliárd forintnyi adósságot vettek le az önkormányzatok válláról.

Orbán Viktor szerint bebizonyosodott, hogy a helyiek össze tudnak rakni olyan fejlesztési programokat, amelyekből kikerekedik egy nemzeti városfejlesztési program, tehát jó döntés volt a városokkal külön-külön megállapodni.

Orbán Viktor utoljára Hódmezővásárhelyre látogatott el Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szeptemberre rendeződhet a CEU-ügye

A magyar-amerikai kapcsolatok nem indokolják a négyszemközti találkozót Trumppal - mondta Orbán Viktor egy kérdésre. Most is egy társaságban voltak, de más országokkal szerinte van mit megbeszélnie (Trumpnak).

Összességében jobb a kapcsolat a két ország között, mint eddig volt.

Ha indokolt, vagy sürgős lenne a találkozó Trumppal, megoldható lenne, de Magyarország ügyeit itthon kell megoldani - tette hozzá.

A Soros-egyetemmel kapcsolatban azt mondta, szerinte mindig egy egyetemről beszélnek, amikor kettő másik amerikai egyetem is érintett. Az egyikkel amelyik Maryland államhoz tartozik, már meg állapodtak. És szerinte rendeződik a CEU ügye is szeptemberre.