A tetőn bujkált a körözött bűnöző

Vágólapra másolva!
Videóra vették, ahogy a rendőrök leszedték le a fiút.
Vágólapra másolva!

Egy 18 éves férfi április 9-én reggel bemászott egy vállalkozás telephelyére, bement az épületbe és az öltőzőszekrényekből különféle használati eszközöket lopott. A telephely udvarán álló nyitott autókat is átkutatta, aztán elszaladt.

A szolnoki nyomozók, akik rövid időn belül rájöttek, ki lehet a tolvaj, azt is megállapították, hogy nem ez volt neki az első ilyen ügye. 2016. decembere óta több, hasonló bűncselekményt is követett már el Szolnokon. Volt úgy, hogy lakóházak udvaráról lopott

létrát, kerekeket, kerékpárvázat, máskor akkumulátort, felniket, fémhulladékot, de leginkább parkoló autókból csent el pénztárcákat és elektronikai eszközöket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tegnap hajnalban fogták el a fiút, akit több hatóság is körözött már.

Egy szolnoki ház tetején bujkált a rendőrök elől.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalt, a járásbíróság pedig május 26-án elrendelte előzetes letartóztatását. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás és más vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a szolnoki férfi ellen.