Motoros házibuli Nógrád megyében

Vágólapra másolva!
Filmvetítések, koncertek, bulik, gasztronómiai különlegességek, túra az ország egyik buddhista központjába – ez mind és még sok minden más is várja a motorok és vidéki környezet szerelmeseit az ország egyik különleges dzsemborián. A szervezők szándéka szerint a négynapos „házibulin" a motor különlegességek megcsodálásán kívül számos programban lehet részük az odalátogatóknak.
Vágólapra másolva!

Négynapos „házibulinak" rendezik meg Nógrád megye első nemzetközi motoros dzsemboriját, ahol a kétkerekűeken kívül gasztro udvar, koncertek, pajta mozi, vurstli és napozó terasz is várja az érdeklődőket – mondták a szervezők az Origónak.

A négynapos rendezvényt (június 2-5) a 100szikra szervezi a Nógrád megyei Ipolytarnócon,

a szervezők azt is elárulták, hogy a szomszédos falu lakói is kiveszik a részüket a dzsembóriból és megvendégelik az odalátogatókat. A környékbeliek remélik, hogy az egyébként nemigen látogatott Nógrád megyei településekre végre egy kis élet költözhet.

A motortulajdonosok mellett várják azokat is, akik motor nélkül szeretnének részese lenni a többnapos együttlétnek, ahogy fogalmaznak mindegy, ki hogyan érkezik:

Az egyedi építésű motorok mellett lesznek klasszikus, antik darabok is Forrás: 100szikra

A 100szikra csapat tagjai elmondták, hogy több alkalommal is szerveztek már hasonló baráti motoros találkozókat, de ez lesz az első nagyobb horderejű, több napig tartó rendezvényük. Azt is mondták, hogy elsősorban a közép-európai motoros közösséget szeretnék vendégül látni, és már többen is jelezték a részvételüket a környező országokból.

A hazai és külföldről érkező vintage és extravagáns motorokat nemcsak megcsodálni lehet, hanem a tulajdonosaik meg is mérethetik magukat a barátságos futamokon. A szervezők szerint jó választás az észak-magyarországi régió, mert sokak számára ez a pár nap ideális lesz arra, hogy kilépjenek a mindennapos hajtásból, illetve a motorozás szerelmesei zavartalanul a természetben is kipróbálhatják a kétkerekűeket.

Falusi romantika és krossz motorok Forrás: 100szikra

A futamok mellett lesznek koncertek, filmvetítések, DJ szettek, a Gasztro udvarban pedig a BodrogSmoker és a hagyományos palóc konyha specialitásait lehet megkóstolni egy száz éves kúria udvarán.

A szervezők elmondták, hogy a dzsembori része lesz egy túra is, aminek egyik célpontja az apci tó, ahol a résztvevők megmártózhatnak, majd a túra alatt ellátogatnak a pár száz fős becskei kisközségbe is, ahol a kilenc méter magas sztúpát (a buddhista építészet egyik jellegzetes alakja) és a meditációs központot is megtekinthetik.

Mindenkire számítanak Forrás: 100szikra

A 100szikra csapat szándéka szerint hagyományteremtő rendezvényt akarnak megteremteni: ebből a részt vevő falvak is profitálhatnak, és hosszútávon számíthatnak a Nomad Motoros Dzsembori eseményeire. Számítanak arra, hogy nemcsak az eseménynek helyt adó Ipolytarnóc és a környékbeli közösségeknek lesz hasznára a több napos együttlét, hanem a határon túli vendégeknek, de a messzebbről érkezőknek is megismerhetővé válik a másik kultúrája, szokásai és felfedezik Magyarország kevésbé ismert zegzugos tájait is.