Fidesz: Botka László át akarja vágni az embereket

Nagy Sándor; Botka László; Kozma József FOTÓ ÁLTALÁNOS jelölt Közéleti személyiség foglalkozása pártvezető polgármester politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY Szeged, 2014. június 28.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP), az Együtt és a Demokratikus Koalíció
Szeged, 2014. június 28. A Magyar Szocialista Párt (MSZP), az Együtt és a Demokratikus Koalíció (DK) közös szegedi polgármester-jelöltjévé választott Botka László (k) Kozma József, az MSZP (b) és Nagy Sándor, az Együtt helyi vezetője (j) társaságában beszél az MSZP helyi küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón a szegedi Szekfű klubban 2014. június 28-án. A szocialista párt országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus 2002 óta irányítja a csongrádi megyeszékhelyet. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a szegedi Fidesz Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen. Nem ő lenne az első baloldali politikus, akit egy ilyen eljárás fenyeget. Meglepően sok hasonlóságot lehet felfedezni ugyanis például Gyurcsány Ferenc és Bajnia Gordon, illetve Botka László között.
Vágólapra másolva!

A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen - közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs azt mondta: Botka László

sokadszorra módosított vagyonnyilatkozatán.

Szeretnék tudni, mi az, amit feltüntetett a szocialista politikus és mi az, amit nem, mi a valós vagyoni helyzete.

Botka többször nem mondott igazat a vagyonnyilatkozatát illetően Forrás: Ripost/MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Egy tóról is megfeledkezett

Megjegyezte: Botka több milliós luxus nyaralásról már tudnak, kiderült egy eltitkolt 25 milliós luxusterepjáró is, illetve több milliós Rolex-órákra is fény derült. Legutóbb pedig az került nyilvánosságra, hogy egy tóról és egy körülötte lévő nagyméretű telekről is megfeledkezett a szocialista politikus - jegyezte meg.

Miről derül még ki a következő napokban, hogy bár vagyona részét képezi, de nem tüntette fel? - tette fel a kérdést Hidvéghi.
Hidvéghi Balázs szerint nagyon úgy tűnik, hogy Botka László át akarja vágni az embereket,

álszent módon papol az igazságosságról,

a gazdagok ellen fogalmaz meg jelszavakat, eközben vagyonnyilatkozata hiányos.

Mint arról korábban beszámoltunk, Botka László számos dolgot "kifelejtett" már a vagyonnyilatkozatából. Legutóbb egy közel 300 négyzetméteres földdarab került elő. De többek között luxusórái és 25 milliós luxusterepjárója sem szerepel a dokumentumban.

Rendkívül sok a hasonlóság Botka, Gyurcsány és Bajnai között Forrás: MTI/Mohai Balázs

Érdekes párhuzamok

Botka László, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a vagyonukat illetően

rengeteg párhuzam figyelhető meg.

Bár a szegedi polgármester sokáig olyan színben tűntette föl magát, hogy távol áll tőle az urizálás, de az utóbbi hónapokban kiderült, hogy Botka nagyon szereti a luxusutakat, a luxusterepjárókat és a luxusórákat. Ahogy a korábbi miniszterelnökök sem vetik meg az urizálást. Gyurcsány Ferenc péládul legutóbbi karácsonyát Tenerifén töltötte. Bajnai Gordonról pedig tudni lehet, hogy még 2013-ban elutasította a luxusáfa bevezetését.