21 évvel ezelőtti gyilkosságban hozott ítéletet a bíróság

Vágólapra másolva!
Jogerősen 15 év fegyházra ítélték azt a férfit, aki 21 évvel ezelőtt kirabolta és fejbe lőtte áldozatát. A korábban 13 évre ítélt másodrendű vádlottat pedig, bizonyítékok hiányában, felmentették.
Vágólapra másolva!

Tavaly júniusban az elsőrendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, elkövetett emberölés miatt tizenöt év fegyházra, a másodrendű vádlottat ugyanezért bűnsegédként tizenhárom év fegyházra ítélték. Az elsőfokú határozat ellen a vádlottak és védőik elsősorban felmentés miatt fellebbeztek.

1993-ban ismerkedtek meg

A gyilkos 1993-ban ismerkedett meg a nála harminc évvel idősebb későbbi áldozatával, akivel rendszeresen együtt kirándultak, étterembe jártak Szexuális kapcsolat is kialakult közöttük.
Az elsőfokú ítélet szerint 1996 áprilisában a férfi elmesélte a most 44 éves másodrendű vádlottnak, hogy kapcsolatban áll az idősebb férfival.

Megbeszélték, hogy megölik és megszerzik a vagyonát, a másodrendű vádlott ehhez pisztolyt adott.

Miután elaludt közelről fejbelőtte

1996. április 5-én a fiatal férfi áldozatánál töltötte az estét, és amikor az elaludt közelről fejbe lőtte.

Három vadászpuskát, videólejátszót és egy tévét bepakolt a megölt férfi terepjárójába és a másodrendű vádlott lakására vitte.

A másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott esetében helybenhagyta az ítéletet, így az jogerőre emelkedett. A másodrendű vádlottat azonban felmentette bizonyítékok hiányában.

A gyilkost már akkor kihallgatták

A most jogerősen elítélt férfit akkoriban már kihallgatták tanúként a gyilkosság kapcsán, de a nyomozást csak akkor sikerült újrakezdeni, amikor 2012-ben véletlenül előkerült az áldozat egyik elásott fegyvere.

2015-ös elfogása után a férfi beismerő vallomást tett, de ezt az elsőfokú tárgyalássorozaton visszavonta,

az utolsó szó jogán akkor mindkét vádlott a felmentését is kérte, arra hivatkozva, hogy egyikük sem követte el a gyilkosságot.