Hogy kapcsolódik egymáshoz Simicska Indexe és Soros 444-e?

Vágólapra másolva!
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztőjének a villájában bérel ügyvédi irodát Bodolai László, aki papíron az Index új tulajdonosa – írta meg a 888.hu.
Vágólapra másolva!

Strómangyanús üzleti machinációkkal sikerült megszereznie Simicskának az Indexet – írja a 888.hu. Az alapítványi tulajdonba kerülő lap új igazgatósági tagokat kapott, Bodolai László ügyvéd, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Kereszty Gábor volt TV2-s vezérigazgató személyében. Nagy Ajtony Csaba Simicska egyik bizalmi embere. És unokaöccse. Bodolai László személye azonban sokkal érdekesebb, hiszen az ő történetén keresztül rálátást kapunk a baloldali médiumok összefonódására.

Uj Péter villájában van Bodolai irodája

A portál szerint Uj Péter 444-es főszerkesztőtől bérelt ingatlanban van Bodolai, a papíron újdonsült Index-tulaj ügyvédi irodája. A Soros-közeli 444 főszerkesztőjének három budaörsi ingatlana is van, ebből Bodolai ügyvédi irodája a Budaörs Tárogató utca 26. szám alá van beegyezve, amely az ingatlan-nyilvántartás tanúsága szerint Uj Péteré.

Az összefonódásokra jó példa, hogy előfordult olyan is, hogy

Bodolait az Index sajtóperében az Atlatszo.hu ügyvédje, Tordai Csaba helyettesítette,

aki az Együtt háttérszervezetét biztosító Haza és Haladás Alapítvány tagjaként tevékenykedett. De 2007–2010-ben a Miniszterelnöki Hivatalban jogi és koordinációs szakállamtitkár, majd jogi és közigazgatási államtitkár is volt. Manapság pedig jogi szakértőként dolgozik.