Államközi szerződésre lesz szükségük a külföldi egyetemeknek

A köznevelési kerekasztal ülése
Palkovics László
Vágólapra másolva!
A jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik, ezt mondta sajtótájékoztatóján Palkovics László oktatási államtitkár. A CEU rektora azt mondta: az egyetem nem zár be. Az MTA elnöke pedig azt mondta, hogy közvetítene a felek között.
Vágólapra másolva!

Palkovics László oktatási államtitkár azt mondta, hogy ötévente áttekintik az egyetemek működését, és az Oktatási Hivatal mostani, külföldi intézményeket érintő vizsgálata azt mutatta, hogy

több felsőoktatási intézmény szabálytalanul működik Magyarországon.

A tipikus hibák között említette Palkovics László, hogy nincs kampusza az intézménynek vagy magyarországi partnere, egy részének nem volt programakkreditációja, vagy a kiállított okirat nem minősül diplomának Magyarországon. Vagy az is, hogy az intézmény a saját országában sem minősül felsőoktatási intézménynek, és előfordult az is, hogy adatszolgáltatási kötelezettségnek nem tettek eleget.

Palkovics László Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az államtitkár azt is mondta, hogy a vizsgálat tapasztalatai nyomán

módosítják a felsőoktatási törvényt,

és feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Ez utóbbi minden országra, míg az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy nem CEU-, vagy Soros-ellenes vizsgálat zajlott, hanem a 28, itt működő külföldi egyetemet érintette. A részletekről annyit mondott hogy

egy thaiföldi, egy malajziai, egy kínai és négy amerikai intézménynél probléma az államközi szerződés hiánya.

Az oktatási államtitkár azt is mondta, hogy minden intézménynek meg kell felelnie a hatályos magyar törvényeknek. Ezután pedig nemmel felelt arra az újságírói kérdésre, hogy a kormány célja a CEU ellehetetlenítése, vagy az, hogy elköltözzön. Palkovics László elmondta, hogy

a CEU rektorával szerda este ülnek le tárgyalni

és áttekinteni a helyzetet. Azt is elmondta, hogy esetükben több ponton is volt szabálytalanság.

a Közép-Európai Egyetem Budapesten Fotó: Mudra László - Origo

Az államtitkár azt is mondta, hogy ha Magyarországot államközi megállapodás miatt megkeresik, a magyar kabinet támogatni fogja. A sajtótájékoztatóból az is kiderült, hogy a feltételeknek 2018 februárjáig kell megfelelni, és ha ez nem történik meg, akkor 2018 szeptemberétől új képzés már nem indítható, de az addigiak befejezhetők.

Pártreakciók

Több ellenzéki párt is reagált a törvénymódosításra. Az MSZP közleménye szerint a kormány ellenséget keres, a párt szerint „hazaárulás, hogy a kormány az egyetem bezárásával fenyeget". Az Együtt szerint a kormánynak tiszteletben kell tartania a felsőoktatás autonómiáját. Az LMP szerint a törvénymódosítás nagyon komoly károkat okozhat az egyetemnek.

A CEU közleményében azt írta: a változtatások ellehetetlenítik a további budapesti működést.

Reagált az amerikai nagykövetség is

Reagált a hírekre a budapesti amerikai nagykövetség is. David Kostelancik ideiglenes ügyvivő azt írta közleményében: az Egyesült Államok "nagy aggodalommal tekint" a törvényjavaslatra. Azt írja: magyarok ezreit oktatta és alkalmazta az egyetem, amely elsőrangú felsőoktatási intézmény, kiváló hírnévnek örvend Magyarországon és szerte a világon. "A CEU az amerikai-magyar kapcsolatok sikertörténete, amely erős kétpárti támogatást élvez az Egyesült Államokban" - írta, hozzátéve: országa ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az egyetem működését vagy függetlenségét.

Rektor: Nem zár be a CEU

Délután az egyetem is sajtótájékoztatót tartott, itt Michael Ignatieff elnök-rektor azt mondta: semmilyen körülmények között nem zárják be a CEU-t, Budapest az otthonuk és itt akarnak maradni. Azt is mondta, a törvényjavaslatot diszkriminatívnak tartják, és károsítja a magyar-amerikai kapcsolatokat is.

Azt mondta: a javaslatot vissza kell vonni, készek a párbeszédre a kormánnyal, de most "megtört a bizalom", ezért nemzetközi garanciákat szeretnének. Azt is mondta: az Egyesült Államokban az egyetemek akkreditációja nem szövetségi, hanem állami ügy, vagyis egy esetleges egyezményt Magyarországnak New York állammal kell megkötnie.

Lovász László, az MTA elnöke azt mondta, hogy szívesen közvetítene a felek között.