Gyilkossággal fenyegetőző ámokfutót helyeztek előzetesbe

egyenruha
A következő hónapokban a macedón-görög határon 30, a szerb-bolgár határon pedig 15 magyar rendőr segíti majd az ottani határőrök munkáját.
Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki benzinnel lelocsolt egy párt, majd fel akarta gyújtani őket. A férfi ámokfutása folytatódott, és egy harmadik személyt próbált megkéselni. Mindegyik esetben ordibálva cigányozott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli a sértetteket.
Vágólapra másolva!

A Budakörnyéki Járásbíróság előzetesbe helyezte azt a férfit, aki benzinnel leöntött és fel akart gyújtani egy várakozó párt márciusban a váci vasútállomáson.

A törvényszék szerint a gyanúsított szóváltásba keveredett egy várakozó párral.

A férfi elővett a kabátjából egy benzines palackot, majd "Felgyújtalak titeket, ti mocskos cigányok!" felkiáltással benzinnel leöntötte a sértetteket. A földre is kiöntött a benzinből, és ledobott egy égő cigarettacsikket,

amit a vasúti biztonsági őr oltott el. A gyanúsított ezt követően a kabátjából kivett egy kést és a sértetteket azzal is fenyegetni kezdte.

A férfi ezután egy másik vonatra várakozó embert is megfenyegetett, és azt kiabálta, hogy "mocskos cigány".

A sértett futni kezdett. A gyanúsított kezében a késsel üldözőbe vette, de a vasúti biztonsági őr megállította, és a helyszínen visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig.

A férfit korábban a Váci Járásbíróság jogerősen két évre próbára bocsátotta és a gyanúsított a mostani bűncselekményt egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A bíróság azt feltételezte, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. A bíró ezért elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.