Bánki Erik: Demszky Gábor volt főpolgármester lebukott

Demszky Gábor
Budapest, 2017. február 13. Demszky Gábor volt főpolgármester beszél a Budai Liberális Klub Alapítvány rendezvényén, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről tartottak Budapesten 2017. február 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Demszky Gábor volt főpolgármester több kérdésben is "lebukott" a 4-es metró beruházása ügyében - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a testület keddi ülése után.
Vágólapra másolva!

A bizottság Aba Botond volt BKV-vezérigazgatót az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról készült elmarasztaló jelentése ügyében hallgatta meg. Bánki Erik szerint a kiderült, hogy a DBR Metro Projekt Kft. Demszky Gábor közvetlen irányításával működött, miközben a volt főpolgármester azt állította, nem rendelkezik érdemi információval a beruházásról.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A beruházás érdemi tervezése 1998-ban, költségvetés hiányában indult meg; ebből később per lett, ezt a kormány a fővárossal szemben megnyerte.
Bánki Erik elmondta: Demszky Gábor 2006-os választási kampányában ismét előkerült a metróépítés, akkor a BKV-nak, illetve a projektet menedzselő DBR Metro Projekt Kft.-nek olyan utasításokat adott, hogy minden áron haladjanak a beruházással.

A rossz és elhibázott döntések vezettek oda, hogy az előkészítetlen beruházás további őrült rohamba csapott.

- mondta Bánki.

Bánki Erik azt mondta, hogy Demszky Gábor átverte az Európai Bizottságot, mert nem volt hatástanulmány a 4-es metró utasforgalmáról, az előkészítéssel elvesztegetett idő alatt pedig jelentősen csökkent a BKV utasforgalma, szerinte az 500 ezer fő napi utasforgalom vállalása blöff volt.
Megjegyezte: kiderült az is, hogy

1990-ben még Budapest vezetett a metróhálózat tekintetében a Bécs-Budapest-Prága-Bukarest viszonylatban, 2006-ban viszont már ebben az összehasonlításban Budapest az utolsó helyre került.

A gazdasági bizottság elnöke szerint nem lehet megkerülni az MSZP felelősségét sem, mert az általuk adott főpolgármester-helyettesek is érintettek voltak a BKV-s ügyekben, ezáltal a beruházásban is.
A bizottság a következő ülésén a DBR Metro Projekt Kft. korábbi vezetőit, Gulyás Lászlót és Klados Gusztávot akarják meghallgatni arról, hogy mi történt 2006 és 2010 között, amikor a beruházás költsége 230 milliárd forintról 430 milliárd forintra nőtt - mondta Bánki Erik.

Minden idők legnagyobb korrupciós botránya

A Fidesz korábban minden idők legnagyobb korrupciós botrányának nevezte a metróberuházást. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján ugyanis a 4-es metró "gigaberuházásnak" mintegy harmadát, 166 milliárd forintot "elloptak, elcsaltak, vagy valamilyen szabályellenes felhasználással érintett", és ezért

Magyarországot 59 milliárd forintos visszafizetésre kötelezhetik.

A jelentésből egyértelműen megállapítható, hogy a történtekért a korábbi szocialista kormányokat és Budapest szocialista-liberális városvezetését terheli a felelősség – hangsúlyozta a Fidesz.